MTI

Okostelefonnal vezérelhető hotel nyílt Budapesten

Megnyílt Európa első, magyar fejlesztésű okostelefonos alkalmazással vezérelhető szállodája a fővárosban, a KViHotel Budapest - jelentették be a fejlesztők és a tulajdonosok.

Kató Csaba, a TMRW Hotels applikáció ötletgazdája és a cég alapítója elmondta: a négycsillagos színvonalú, negyvenszobás, papírmentes szálloda a TMRW (tomorrow) Kft. első alkalmazása, a fejlesztés ötlete négy évvel ezelőtt indult. A foglalástól a kijelentkezésig mindent el tud intézni a vendég az applikáción keresztül magának, sorban állás nélkül, a telefon belépőkártyaként is működik. Minden funkciót egyetlen alkalmazásba integráltak, ez a TMRW Hotels alkalmazás, amit két év alatt fejlesztettek ki, és a KViHotelben teszteltek először - mondta. A szállodaiparban innovációnak számító alkalmazást további magyarországi és európai hoteleknek tervezik licencbe adni, a fejlesztés és a beruházás értékét üzleti titokként kezelik.


A fejlesztés ötlete abból indult, hogy az okostelefon személyes tárggyá vált. Ha a légiközlekedésben elég egy okostelefon az utazáshoz, akkor a szállodaiparba miért ne lehetne átültetni mindezt. Az alkalmazással a szálloda minden vendégoldali szolgáltatását kezelheti a vendég. A TMRW Hotels alkalmazás Appartments változata airbnb apartmanházakat üzemeltetőknek készült, míg a TMRW Offices irodák számára fejlesztett alkalmazás a napokban mutatkozik be, és a hostelek számára készülő TMRW Hostel is hamarosan elérhető lesz - ismertette.

A szoftver fejlesztése 15 ezer munkaórát vett igénybe. A szálloda és a TMRW alkalmazás Budapest egyik legnagyobb startup vállalkozása lett. A megoldás szabadalmaztatási eljárását tavaly elindították. Az alkalmazást más szállodáknak, hoteleknek licensz-szerződéssel tervezik értékesíteni, a mérettől függően egyedi díjat kalkulálnak ki - ismertette. Palicz Péter, a KViHotel Budapest igazgatója, a TMRW Kft. kereskedelmi igazgatója azt mondta, hogy a foglalás-ottartózkodás-kijelentkezés alapélménye évtizedek óta nem változott, miközben az utazáshoz kapcsolódó más szolgáltatásokban - repülés, taxi - a digitalizáció sokkal hangsúlyosabban megjelent.


A bejelentkezés nincs helyhez kötve, a bejelentkezési ablak 48 órával érkezés előtt megnyílik, amikor kiválasztható az emelet és a szoba. A bejelentkezést követően e-mail üzenetekben folyamatosan tájékoztatják a vendéget. A vendégnek lehetősége van okostelefonjával a szobája hőmérsékletének beállítására is, hogy érkezéskor a kért hőmérséklet fogadja. A szálloda virtuális recepciósa az ajtónyitástól az étterem ajánlásáig éjjel-nappal mindenben segítséget tud nyújtani. Kijelentkezéskor, a vendég e-számlát kap a fizetésről.

Cseretelefonok állnak rendelkezésre arra az esetre is, ha a vendégnek lemerülne a készüléke vagy a szobában felejtette volna a telefonját. Az informatikai biztonságra és az azonosításra szintén nagy hangsúlyt fektettek - jelezte. Az alkalmazás az adatvédelmi szabályozásnak megfelel, már az új uniós adatvédelmi rendeletnek (GDPR) megfelelően alakították ki. Kérdésre kitért arra is, hogy a recepció üzemeltetésének költsége minimalizálható, hiszen a hotelben nincs fizikailag recepciós, a takarítás folyamata optimalizálható és költsége csökkenthető. A cégcsoport célja, hogy ez az alkalmazás legyen Európa hoteljeinek az informatikai alapja. A TMRW Hotels alkalmazás fejlesztője és a KViHotel beruházója a KVK cégcsoporthoz tartozik.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • esztyopa #1
    Annyira mindent az MI-re akarnak bízni,hogy-szerintem-ebből oltári nagy káosz lesz !
    Bezár a szállodába a meghibásodott MI a klotyóba,felhívja amcsiba a kőkeményen fizetős pornóoldalakat,vásárol 10.000 db. fogkefét,és 100 l. viszkit,elküldi a szervízbe a kocsidat,nyáron befűti a lakásodat,stb.
    /És ezek vajjon hogyan,és mennyire fogják *bezavarni*egymást,és mit tesznek az egymásnak ellentmondó parancsokkal?/