daweed

Tervezet a cyberbűntények megakadályozására

Európai és amerikai hivatalok megkezdték a végleges finomításokat az első nemzetközi cyber bűntény megelőző tervezeten, ami a high-tech cégek és az e-commerce vállalkozások szerint legjobban fenyegeti a gazdaságot.

A tervezet, ami már három éve készül, arra kéri az országokat, hogy fogadjanak el hasonló törvényeket, ami többek között betiltaná a hackeléshez használható eszközöket, és felkészítené a rendőrségi erőket a cyber bűnözők elleni harcra.

Elemzők szerint a terv mindössze egy gyenge próbálkozás az amerikai Igazságügyi Minisztériumtól, hogy nemzetközi szintre emeljék a kongresszus által elutasítható programot, és ezzel tegyék kötelezően elfogadhatóvá az ország számára.

A tervet eredetileg egy, az EU tanács 41 tagjából álló csoport hozta össze. Hozzájuk csatlakozott Kanada, Japán, Dél-Afrika és az Egyesült Államok. Még több országot is megpróbálnak bevenni a csoportba a tevezett decemberi bevezetés előtt, hiszen a computeres bűnözés nem ismer országhatárokat, ezért is fontos, hogy közös összefogással próbáljanak fellépni ellene.

Az irat eddigi formájában törvénytervezeteket tartalmaz a számítógépek illegális használatáról, adatforgalom "elfogásáról" és számítógépes rendszerek betöréséről. Betiltását kéri minden olyan szerkezetnek, ami hackelésre szolgálhat, és több törvényt is javasol a számítógépes gyermekpornó és a hamisítások ellen. Arra kéri a feleket, hogy készítsék fel a biztonsági szolgálataikat az internetes bűnözés elfogására.

Ezen kívül, arra is köteleznék az internet szolgáltatókat és a telecom cégeket, hogy segítsék ezen szolgálatokat munkájukban. Fontosnak tartják az együttműködést is, ezért egy külön fejezet foglalkozik csak az országok közötti információcserével.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!