Berta Sándor

143 millió amerikai adatait lopták el

Hackertámadás érte az egyik tengerentúli pénzügyi szolgáltatót.

Az Equifax bejelentette, hogy az akció miatt 143 millió amerikai állampolgár személyes adatait szerezhették meg az elkövetők. A számos eset során a bűnözők olyan érzékeny információkhoz jutottak hozzá, mint a társadalombiztosítási és a hitelkártya-adatok. 209 000 amerikai hitelkártya-információit és 182 000 személy egyéb adatait szerezték meg. A támadásokra május közepe és július vége között került sor.

Az akciókra július 29-én, egy belső vizsgálat derített fényt, a kihasznált biztonsági hibát utána azonnal befoltozták, tájékoztatták az illetékes tengerentúli hatóságokat és külső szakértőket bíztak meg az eset kivizsgálásával. A támadásokban amerikaiak mellett kanadai és brit ügyfelek is érintettek voltak, ugyanakkor egyelőre még túl korai lenne az okozott kár megbecsülése.

Richard Smith, az Equifax vezetője elnézést kért a történtek miatt az érintettektől és úgy vélte, hogy olyan csapás érte a vállalatot, amely egyenesen annak szívét célozta meg. Az eset különösen azért kellemetlen a pénzügyi szolgáltató számára, mert adat- és személyazonosság-lopás elleni termékeket, valamint pénzügyi, hitel- és gazdasági információkat kínál az ügyfeleinek.

A SPIEGEL rámutatott, hogy nem ez az első eset, amikor az Equifax érintett egy ilyen jellegű botrányban. 2013-ban elsősorban amerikai hírességek pénzügyi adatait és személyes információit lopták el hackerek. Az érintettek között volt Beyoncé, Ashton Kutcher, Mel Gibson, valamint Michelle Obama és Joe Biden korábbi alelnök.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sequoyah #1
    Nem az a baj, hogy elloptak, mert mindent ellophatnak. A baj az, hogy egy olyan hulye rendszer van, hogy ezen par szemelyes adattal lehet hitelkartyat nyitni a nevunkben, es egy csomo mas modon visszaelni. Es ezen adatok csak nevukben titkosak, de mivel minden cegnek ki vannak adva akivel szerzodest kotunk (bankok, hitelminositok, telefontarsasagok, kozmuszolgaltatok, korhazak, biztositok), ezert barelyikuknel ellophatoak ezek...