SG.hu

Váll felett leskelődik a vizuális hacker

Egy észrevétlen pillantás a vállunk fölött a monitorunkra vagy a telefonunk kijelzőjére, és máris a legértékesebb adataink kerülhetnek veszélybe. Bizalmas információk, jelszavak, szakmai titkok: a nyilvános helyeken, sőt a munkahelyünkön is áldozattá válhatunk. Nyaraláskor és munka közben is érdemes védekeznünk: a Ponemon Intézet felmérése szerint 10-ből 9-en tapasztalták már, hogy belenéztek a laptopjukba, amikor nyilvános helyen dolgoztak.

Digitalizálódott világunkban ma már sokan nincsenek munkahelyhez kötve, és a legkülönbözőbb helyeken – kávézóban, étteremben, parkban vagy éppen a reptéren – dolgoznak. A szabadsággal azonban az is együtt jár, hogy a körülöttünk lévő emberek könnyedén ráláthatnak digitális eszközeink képernyőjére, a vizuális hackerek pedig éppen ezt használják ki. A jogtalan információszerzéshez nem feltétlenül van szükség egy jól megszervezett kibertámadásra: elég, ha nem védjük megfelelően eszközünk képernyőjét. A szakmai titkok mellett a jelszavak és egyéb magáninformációk sincsenek biztonságban, ez pedig mindenkit érint, aki nyilvános helyen mobilozik vagy laptopozik.

A Ponemon Intézet kutatása elgondolkodtató eredményeket hozott: az alkalmazottak 59%-a dolgozik rendszeresen az irodán kívül, de csak 21%-uk figyel oda a vizuális adatvédelemre. Sokan közülük érzékeny információkat (pl. bankkártyaadatokat, TAJ-számot, jelszavakat) is megjelenítenek eszközeiken nyilvános helyen, ami különösen nagy kockázattal járhat. Így ha például éppen a reptéren várunk a gépünkre, a strandon mobilozunk vagy egy étteremben tartunk prezentációs meetinget, fontos, hogy gondoljunk a biztonságra.

A bizalmas adatok egy egyszerű irodai séta során is könnyedén begyűjthetőek, a vállalatok pedig nincsenek megfelelően felkészülve a vizuális hackerekre. Ez derült ki a Ponemon Intézet globális kísérletéből, amely során egy beépített vizuális hacker Kínától kezdve Németországon át az USA-ig 8 országban próbált meg vállalatok irodáiban sétálgatva, a képernyőket és dokumentumokat nézegetve bizalmas információkat szerezni.

Hihetetlen, de az esetek közel felében kevesebb mint 15 perc alatt sikerrel járt, és a próbálkozások 91%-ában sikerült információt szereznie. Az egyik legnagyobb veszélyforrást a munkavállalók gépének képernyője jelentette, a megszerzett bizalmas információk 52%-át ugyanis innen sikerült lelesni. Ráadásul az így elért adatok 27%-a bejelentkezési vagy pénzügyi jellegű információ, illetve bizalmas dokumentum volt. És ha azt gondolnánk, hogy a kollégák közbeavatkoztak, tévedünk: az esetek többségében (68%) észre sem vették, mi történik, vagy legalábbis nem szóltak rá a hackerre. Ahogy az eredmények mutatják, csakis rajtunk áll, hogy megvédjük adatainkat: egy vonaton, parkban vagy repülőn ülve is hasonló veszélynek vagyunk kitéve.

Azon túl, hogy jobban odafigyelünk, hol és mikor nyitunk meg érzékeny információt tartalmazó oldalakat vagy dokumentumokat, praktikus és hatékony megoldást jelenthetnek a betekintésvédelmi és kijelzővédő fóliák. Speciális optikai technológiájukkal könnyen kijátszhatjuk a kíváncsiskodó tekinteteket: míg mi szemből tökéletesen látjuk, amivel éppen dolgozunk, a fólia a 30fokos oldalszöget elérve feketévé válik, illetve a 60 foknál nagyobb látószögű oldalsó nézeteknél hatékonyan takarja a képernyőt. A fóliák emellett a fizikai sérülés és a képernyő-tükröződés ellen is védenek, így sokkal nyugodtabban élvezhetjük a kikapcsolódást utazás vagy nyaralás közben, illetve hatékonyabban koncentrálhatunk a munkánkra.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #1
    Az elso ilyen figyelmeztetesek meg joval a szamitogepek elott megjelentek, a nyilvanos helyen dolgozo uzletemberek fele, nehogy belenezzenek a papirjaikba. Aztan ugyanez az asztalokra, ami pl. los alamosban odaig ment, hogy semmit nem volt szabad kint hagyni a pancelszekrenybol ha valaki felallt az asztalatol. Szoval meg senkit sem hivtak hacker-nek amikor ez mar gond volt.

    A vedofolia egyebkent jo, regen volt olyan ibm laptopom ami gyarilag szuros volt es vonaton dolgozva jol jott. Viszont tobb ember elott prezentaciot tartani szuros kijelzovel nagyjabol lehetetlen. Szoval vannak hatranyai es pl. fekve is eleg nehez hasznalni, mert csak picit mozdul el az ember feje kozeprol es mar nem lat semmit.