SG.hu·

A Sony telefonjain jön a Sailfish OS

A Sony telefonjain jön a Sailfish OS
Már ebben a hónapban elérhetővé a Jolla szoftvere, de nem lesz ingyenes, és bizonyos funkciók még bugosak lehetnek.

A Jolla, amely még 2015-ben menekült meg, az utóbbi időben nem váltott ki hatalmas érdeklődést az okostelefonok szegmensében, hiszen nem sok készüléken láthattuk viszont saját fejlesztésüket. Ez most változni fog, a Sony ugyanis lehetővé tette a szoftver alkalmazását saját megoldásain.

A hivatalos bejelentésből kiderül, hogy a korábban megkötött együttműködési megállapodás révén hamarosan elérhetővé válik a felhasználóknak szánt változat, amely ugyan még nem a végleges verzió, a fejlesztők azonban mégis úgy vélik, hogy ezt már érdemes piacra dobni. Ennek megfelelően a Sailfish X az Xperia család egyes tagjaira lesz telepíthető, az első körben egészen pontosan az Xperia X típus lesz erre bevethető. A mobil operációs rendszer azonban nem ingyenesen áll majd a rendelkezésünkre, ezért ugyanis 50 eurót kell majd fizetnünk az interneten keresztül, amennyiben annak alkalmazása mellett döntünk. Érdemes megjegyezni, hogy a Jolla korábban az Intex, a Fairphone, valamint a TRI segítségével szeretett volna betörni a szegmensbe, ez azonban végül nem sok sikert hozott.

Rögtön hozzáteszik a fenti közleményhez, hogy a végleges verzióra még várni kell, ami azt jelenti, hogy nem minden megszokott funkció lesz teljes mértékben elérhető. Könnyen előfordulhat tehát, hogy például a Bluetooth, bizonyos érzékelők (barométer, lépésszámláló, stb.), az ujjlenyomat-olvasó, vagy akár az FM rádió használata közben hibák merülnek majd fel, ezen azonban igyekeznek majd a továbbiakban javítani. A megjelenés után ráadásul szükség lesz egy Linuxot futtató PC-re is, a függetlenített Xperia X telefonokon ugyanis csak később lesz majd elérhető a külön telepítő alkalmazás, vagyis egy némileg bonyolultabb eljárás lesz csak igénybe vehető.

Az értékesítés Európában szeptemberben 27-én indul, maga a telepíthető szoftver október 11-én jelenik meg.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© kvp2017. 09. 04.. 13:44||#6
Gyakorlatilag a Sony nem szeretne ha ezt sokan hasznalnank, de ha a fejlesztok es hobbi hacker-ek ragaszkodnak hozza, akkor tegyek. Ilyen volt a ps3-as linux is, amig el nem kaszaltak.

Az a baj, hogy az open source es ingyenes android-dal nem igazan lehet arban versenyezni es mivel a google mogott penz is van, ezert az ingyenes es nyilt forraskodu piacon meg minosegben se nagyon van versenytarsa. Barmi mas olyan mint egy fizetos, de a google-nel rosszabb kereso site mukodtetese. Ingyen meg talan csak csak, de penzt senki nem ad erte.

ps: A 3rd party szoftver tamogatas jelen esetben inkabb azt jelenti, hogy a kulso (hack-elt) android verziok is tamogatottak a sony telefonokon.
© Gauge2017. 09. 03.. 17:38||#5
Egyébként tök jó lenne egy harmadik OS. Most, hogy a Win10M az MS által sem lesz támogatott többet, kell egy alternatíva. A Sailfish ráadásul a MeeGo-ra épül, szal az ötlet jó, csak legyen is belőle valami.
Utoljára szerkesztette: Gauge, 2017.09.03. 15:38:48
© Gauge2017. 09. 03.. 16:53||#4
"A megjelenés után ráadásul szükség lesz egy Linuxot futtató PC-re is, a függetlenített Xperia X telefonokon ugyanis csak később lesz majd elérhető a külön telepítő alkalmazás, vagyis egy némileg bonyolultabb eljárás lesz csak igénybe vehető. "

aha....
© hungi2017. 09. 03.. 12:35||#3
Ezt csak egy teszt, ha megveszik igy fogjak hirdetni az Androidost is ;-)
© tom_pika2017. 09. 03.. 12:17||#2
mégis kinek fog ez így kelleni? csak én nem értem??
© fhot2017. 09. 02.. 23:58||#1
nem tudom eldönteni, hogy 50 eurót kérni egy bevallottan félkész, bugos rendszerért, pofátlanság, bátorság, vagy csak simán ostobaság