Gyurkity Péter

Itt a Meizu Pro 7 és Pro 7 Plus

A cég bemutatta két új megoldását, mégpedig az előzetesen megszellőztetett hardverrel.

Az elmúlt napokban, hetekben mi is több alkalommal írtunk arról, hogy a Meizu készül soron következő megoldásának bemutatójára, ezúttal pedig ismét egy kifejezetten erős megoldással állnának elő. Ez most be is következett, egyszerre két változatról rántották le a leplet.

A cég saját Twitter-hírfolyamában jelentették be, hogy az új páros valóban befutott, ezzel pedig ők is követik a nagy nevek példáját. Érdekes módon a telefonok hátoldalán egy másodlagos AMOLED-kijelzőt helyeztek el, amelyen keresztül elérhetjük a fontosabb értesítéseket, vezérelhetjük a zenelejátszót, stb. Ezt itt is egy iker-kamera egészíti ki, mégpedig egy színes és egy monokróm, 12 megapixeles szenzor révén, követve a másik divatot. Az előlapon egy 16 megapixeles kamera látható, míg a kijelző sorrendben egy 5,2 hüvelykes Full HD, illetve egy 5,7 hüvelykes Quad HD változat, a Samsung által szállított Super AMOLED kivitelben.


Amíg azonban a Pro 7 Plus a MediaTek Helio X30 chipre támaszkodik, 6 GB RAM és egy 64 vagy 128 GB-os tároló kíséretében, addig a Pro 7 egyik változata már a Helio P25 chipre, 4 GB memóriára és 64 GB-os tárolóra épül, ami inkább középkategóriás felállásnak mondható – bár ebből kapható lesz egy X30-as példány is, ami 128 GB-os tárolóval egészül majd ki. Az akkumulátor kereken 3000 és 3500 mAh-s, ez pedig a cég saját mCharge 4.0 gyorstöltő megoldásával együtt jön, hogy még kevesebb idő menjen el az újratöltésre. A szoftveres oldalon a FlymeOS 6 található, míg a HiFi chipset a jobb hangzást biztosítaná, a hagyományos 3,5 mm-es jack dugóval.


A megjelenés augusztus 5-én esedékes, az ár 430 és 530 dollárnak felel meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!