Berta Sándor

Mesterséges intelligencia chipet fejleszt az Apple

A Siri még nem annyira okos, mint a Google Asszisztens vagy az Amazon Alexa. A kaliforniai konszern szerint ebben leginkább egy új chip segíthet.

Az Apple saját mesterséges intelligencia chipet készít, amelynek a neve Apple Neural Engine lesz és olyan feladatok elvégzéséért felelhet majd, amelyekhez eddig emberi intelligenciára volt szükség - számolt be a Bloomberg. A Siri nevű asszisztenst ugyan a társaság már 2011-ben bevezette az iPhone és az iPad készülékekhez, de azóta a háttérbe szorult az olyan hasonló intelligens megoldásokkal szemben, mint az Amazon Alexa, a Microsoft Cortana vagy a Google Asszisztens. Az Amazon és a Google is rendelkezik olyan saját termékekkel, amelyeket mesterséges intelligenciával egészítettek ki.

Több oka is lehet, hogy a Siri korai elérhetősége ellenére az Apple nem tudott erősebb pozícióba kerülni a területen. Az egyik, hogy az óriáscég sokkal jobban titkolózik a termékeivel kapcsolatban, mint a többi gyártó. Mindez azt is eredményezi, hogy kevésbé van jelen a mesterséges intelligenciával kapcsolatos szakmai rendezvényeken is és egyúttal nehezebben tud jó fejlesztőket toborozni a csapatába. A másik fontos ok, hogy a Google a keresőjének és az Androidot futtató okostelefonokat, táblagépeket alkalmazó 2 milliárd felhasználónak köszönhetően sokkal több kérdést kap, ezáltal jobban tudja képezni a saját megoldását.

A mesterséges intelligencia ugyanakkor nem csupán az emberekkel való párbeszédről szól, hanem a képek elemzéséről, az arcfelismerésről és az önállóan közlekedő autókról is. A most fejlesztett új chip az Apple szerint kiegyenlítheti az erőviszonyokat, hiszen átveheti számos olyan feladat elvégzését, amelyek fontosak a mesterséges intelligencia kapcsán, ezek közé tartozik az arc- és a beszédfelismerés is. Amennyiben az iPhone és iPad készülékek fő processzorai mentesülnek e feladatok elvégzése alól, akkor áramot takaríthatnak meg és növekedhet az üzemidejük.

A Google 2015 óta használja a számítógép-központjaiban a Tensor Processing Unit (TPU) nevű chipet, amelynek elsődleges feladata a gépi tanulás felgyorsítása. Mesterséges intelligenciára optimalizált chipek állnak gyakorlatilag minden megválaszolt keresési eredmény mögött és emellett számos további szolgáltatást (képkereső, Google Fotók stb.) is támogatnak, illetve lehetővé tették a Google Fordító továbbfejlesztését. Az Apple számára a hardverek tekintetében a Google mellett az nVidia és a Qualcomm is komoly vetélytársnak számít.

Az Apple - szokásához híven - nem kommentálta az értesüléseket, de állítólag a prototípust már tesztelték a következő iPhoneban, habár így se biztos, hogy még idén megjelenik. A cégtől nem idegen a processzorfejlesztés, már a 2010-es iPhone és iPad A4-es lapkáját is házon belül tervezték. Szintén saját munka az okosórájuk, a Watch agya, az összes termékük mozgásérzékelője, az AirPod fülhallgató vezeték nélküli alkatrészei és a MacBook Pro ujjlenyomat szenzora. A projekt részleteire júniusban, az Apple fejlesztői konferenciáján derülhet fény.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Jawarider #5
    Egyszer csak azt vesszük majd észre, hogy utolsó reményünk a gépek elleni harcban maga is egy gép lesz. Egy közülük :)
  • paragic #4
    Aki a szakma élvonálaba tartozik, az publikálni is szeretne. A pénz nem minden, főleg ha Google is ugyanúgy megfizeti.
  • Cat #3
    A tudományos élet egymás kutatásaira való reagálásáról szól, meghivatkozzák a kollégák anyagait, konferenciákon "networkölnek" (=az előadások kávészünetében beszélgetnek, este elmennek sörözni stb.). Az Apple titkolózása megöli ezt, komoly titoktartási szerződéseket kell aláírni, és feltételezem sokak még a látszatát is igyekeznek elkerülni, hogy tőlük szivárgott ki egy adott információ, ezért adott esetben még az se biztos, hogy elmennek ilyen eseményekre.
  • kvp #2
    Az a baj veluk, hogy mivel nem osztjak meg az egyetemekkel se az eroforrasaikat, se a tudomanyos eredmenyeiket, ezert az egyetemek se allnak veluk szoba. A Google ellenben penzt, szamitasi kapacitast es szabad kezet is ad az egyetemeknek, cserebe meg annyit ker, hogy az egyetem publikalhat, ok meg hasznalhassak az eredmenyeket a gyakorlatban. Tehat nyilt tudasra alapozzak az elonyuket, mivel a kereskedelmi felhasznalas az ovek lesz. (a tudas meg mindenkie)
  • asgh #1
    "az óriáscég sokkal jobban titkolózik a termékeivel kapcsolatban, mint a többi gyártó. Mindez azt is eredményezi, hogy kevésbé van jelen a mesterséges intelligenciával kapcsolatos szakmai rendezvényeken is és egyúttal nehezebben tud jó fejlesztőket toborozni a csapatába."

    Miért ne tudna jó fejlesztőket toborozni?
    Az meg, hogy az apple céges szinten nincs jelen előadóként a szakmai rendezvényeken és nem számol be a legújabb fejlesztéseirő miben akadályozza, hogy a fejlesztői hallgatóságként részt vegyenek rajtuk?