Gyurkity Péter

Három változatban jön a ZenFone 4

A hivatalos bemutatóra pedig a hónap végén kerül majd sor.

A ZenFone 4 kapcsán már több különböző hír is napvilágot látott az utóbbi hetekben, január óta pedig azt is tudjuk, hogy a bemutatóra valamikor májusban kerítenének sort. Most körvonalazódik a dátum, eközben pedig az is kiderült, hogy egyszerre három eltérő példányra számíthatunk.

Egy olasz portál számolt be a hírről, miszerint a három különböző okostelefont jó eséllyel a Computex 2017 alatt mutatják majd be a nagyközönségnek, amely május 30. és június 3. között kerül majd megrendezésre. Itt a középkategóriába szánt ZenFone 4 mellett a kifejezetten erős hardverrel megjelenő ZenFone 4S, valamint a jóval olcsóbb változatként felbukkanó ZenFone 4 Max lesz majd látható, tehát tudunk majd miből válogatni. Sajnos egyelőre csak ez utóbbi típusról derült ki néhány hardveres részlet, így kénytelenek vagyunk erre szorítkozni, de jó eséllyel a másik két példány is hamarosan terítékre kerül.

A rendelkezésre álló információk alapján a ZenFone 4 Max egy 5,5 hüvelykes kijelzőt kapna, amelyhez a 1080p felbontás társul majd. A burkolat alatt a Snapdragon 630 vagy 660 chip kapna helyet, azt azonban még nem tudjuk, hogy a memória és a belső tároló terén mire számíthatunk. A hátoldalon mindenesetre nagy valószínűséggel egy iker-kamera dolgozna, a megfelelő üzemidőről pedig egy méretes, 4000 vagy 5000 mAh-s akkumulátor gondoskodna, az ujjlenyomat-olvasó pedig állítólag az előlapi fizikai gombba rejtőzve jelenne itt meg.

Az elkövetkező hetekben várhatóan további részletek derülnek majd ki a készülékekről, de ahogy említettük, a hivatalos bemutató sincs már messze.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!