Gyurkity Péter

2019-re várja a hajlékony telefonokat a Samsung

Az S8 keret nélküli, széleken hajlított kijelzője stabil nyereséget biztosít, amit jól kiegészít, hogy ők szállítják a az iPhone 8 OLED-kijelzőit is.

Nem is olyan rég írtunk arról, hogy elemzői vélemények szerint jelen pillanatban túl bonyolult a hajlékony kijelzők tömeges előállítása, így az ilyen megoldások piaci megjelenésétől még mindig évekre vagyunk. Ezt erősíti most meg a Samsung egyik illetékese, aki az évtized végére várja az áttörést.

A Korea Herald lapnak adott interjúból derül ki, hogy a Samsung maga is 2019 környékén számít a nagy váltásra, mivel a technológia fejlődése és annak beérése ekkora várható. Az elemzők ehhez annyit tesznek hozzá, hogy a profit jelenlegi kielégítő szintje lehet inkább a fő érv, itt ugyanis a most bemutatott, hamarosan pedig a piacon is megjelenő új páros, a Galaxy S8 és S8+ minden várakozás szerint kedvező fogadtatásra talál majd, az általuk hordozott, előlapi keretet nélkülöző, pontosabban a széleken gyárilag meghajlított panelek 20% körüli működési profitot eredményeznek, amely bőven megfelel a cégnek.

Persze kellő vásárlói kereslet kell a profit megtermeléséhez, a gyártónál azonban arra számítanak, hogy ez egészen az évtized végéig kitart majd, legkorábban tehát 2019 környékén tapasztalunk majd változást, ahogy a felhasználók figyelme már valóban a hajlékony megoldások felé fordul. Addig tehát bőven van idő tovább tökéletesíteni ezen paneleket, bár az időpont némileg csalódást keltő azoknak, akik évekkel ezelőtt olvastak a közelgő megjelenésről. Érdemes megjegyezni, hogy annak idején még 2014-re és 2015-re vetítették elő a piaci debütálást, ebből azonban nem lett semmi.

A különböző koncepciókat bemutató képek és videók után tehát továbbra sem számíthatunk kereskedelmi forgalomba szánt termékekkel, a technikai jellegű problémák ezt egyelőre megakadályozzák.


Más téren is elégedett lehet a kijelzőágazat vezetése, ugyanis a cég szállítja az iPhone 8 OLED-kijelzőit, a dél-koreai gyártó 70 millió panelt készít. A Nikkei Asian Review értesülései alapján az Apple az idei évre ennyi panelt rendelt meg a Samsungtól. A kijelzőket az új iPhone 8, illetve iPhone X készülékekbe építhetik be. Amennyiben minden a terveknek megfelelően alakul, úgy a dél-koreai konszern lehet az Apple egyetlen OLED-beszállítója.

A Nikkei a beszállítói köréből, egy meg nem nevezett forrástól kapta az információt, amely gyakorlatilag megegyezik David Hsieh IHS-elemző becslésével. A szakember az Apple számára gyártandó teljes OLED-mennyiséget több mint 95 millióra tette. A Samsung mindenesetre arra készül fel, hogy a kereslet nagyobb lehet az előzetes igényeknél és el akarja kerülni az esetleges készlethiányt. Az Apple azért döntött a Samsung mellett, mert a gyártó rendelkezik az ágazatban a legfejlettebb technológiával és a szükséges tapasztalattal. Eddig egyébként lehetséges beszállítónak számított a Sharp is.

A Nikkei által közölt információk megerősítették, hogy az iPhone 8 5,2 hüvelykes keret nélküli kijelzővel érkezhet, vízálló lehet és a vezeték nélküli töltési funkciót kínálhat. Az Apple beszállítói komoly kihívások előtt állnak, hiszen meg kell oldaniuk a vezeték nélküli töltési technológiát jelenleg jellemző túlmelegedési problémát. További új funkció lehet az arcszkenner, amely kiválthatja az ujjlenyomat-szenzort, ezenkívül eltűnhet a megszokott Home gomb is. A hírt sem a Samsung Electroncis, sem az Apple nem kommentálta. Az iPhone 8 bemutatására szeptemberben kerülhet sor.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • rajen77 #6
    De ez még mindig csak hajlítható kijelző, a többi hardver hol lesz? Ez a dobjunk be egy Samu hírt a havi jattért cikk.
  • M2 #5
    Az nyilvánvaló, hogy az olaj előbb-utóbb elfogy. Ezek szerint egyszer csak jön az a hajlékony telefon is! :-)
  • mortep #4
    Hajlékony telefon... egyetlen értelmes érv szól mellette: ha ráülsz nem törik el, bár ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy nem megy tönkre. A hajlékony ceruza sem forgatta fel fenekestől a piacot. Szerintem sokkal fontosabb az akuidő meg a teljesítmény növelése, esetleg az mi, a beszédfelismerés, valsó idejű fordítás stb. fejlesztése.
  • Sir Cryalot #3
    Kell az ingyenreklám besülni látszik a vr mint ügyeletes e-pénisz üdvöske.


    Utoljára szerkesztette: Sir Cryalot, 2017.04.10. 06:39:59
  • NEXUS6 #2
    Olyan ez mint az olaj elfogyása, 20 évvel ezelőtt is azt mondták amit ma, hogy 20 év múlva elfogy.

    A Samu 2 éve mondja, hogy 2 év múlva kijönnek a halékony telóval.
    :D
  • barret #1
    Mehetnek a hajlított tv-k után...