Berta Sándor

IPhone készülékre épülő laptopot álmodott meg az Apple

Az okostelefon vagy az iPad táblagép az új MacBook fő egysége lehet.

Az Apple Insider felfedezte a társaság egyik érdekes szabadalmát, amelynek lényege, hogy gyakorlatilag egy iPhone készüléket integrálnának egy notebookba. A kifejlesztett technológia lehetővé teszi, hogy az iPhone érintőképernyője a laptop érintőpadja legyen, míg a többi alkatrész a készülék működtetéséért feleljen. A notebookház, a nagy méretű kijelző, a billentyűzet, az akkumulátor és a portok természetesen elérhetőek lennének.

A szakemberek kidolgoztak egy másik változatot is, amelynél az iPhone-t egy iPad helyettesítené, annál azonban az iPad kijelzője nem érintőpadként, hanem képernyőként szolgálna. Az operációs rendszer mind a két verzió esetében az iOS lenne és érdekesség, hogy az új modell lehetne az első Apple-laptop, amely érintőképernyővel rendelkezik.

A szabadalmi dokumentumot 2015 szeptemberében nyújtotta be a társaság és azt az Amerikai Egyesült Államok Szabadalmi és Védjegyhivatala (USPTO) tavaly szeptemberben fogadta el. Mindenesetre a megoldás hasonlít a 2 az 1-ben laptopokra, amelyeknél általában levehető a képernyő és táblagépként használható.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • KisKZ #6
    Continuum.
  • M2 #5
    " ismerve hany hasonlo termek volt mar kint a piacon"

    Biztos tudsz is linkelni ide párat.
  • kvp #4
    Az apple marketingben az a lenyeg, hogy el tudjak adni, hogy ok talaltak fel meg a spanyol viaszt is (apple iVax neven). :-)

    Egyebkent erdekes, hogy megkaptak ismerve hany hasonlo termek volt mar kint a piacon, meg a szabadalmuk beadasa elott. Szoval ha nagyon akarna valaki, akkor siman megtamadhatna es nyerne is, de igazabol eppen senkinek nincs pont erre penze.
  • alma2 #3
    Nem ezen mulik a sikere ki csinalta meg eloszor, szamos pelda van ra apple-n belul, megis ok vittek sikerre sikeresen megcelozva a ... celkozonseget.
    50 % eselyt adok ra, hogy sokkal jobb eladasokat produkaljanak, mint tobbiek.

    De egy habzoszaju is igazan kommentelhetne, hogy a fel lakasat odaadna az elso darabert :)
    Utoljára szerkesztette: alma2, 2017.03.28. 09:56:34
  • Cat #2
    Az ASUS a Padfone és egyéb hülye variációival már évekkel ezelőtt felhagyott. A legdurvább laptopizé transformer hibridben egy gombbal lehetett váltani a Win és az Android rendszer között, ráadásként levehető volt a kijelzője.
  • Looooser #1
    tök nagy ötlet, csak kár hogy a fujitsu már 12"-ben megálmodta... ennyit az egyediségről... apple.. khm
    itt lehet külföldi cikket olvasni róla dátumot figyeljétek!!!