Berta Sándor

Itt az intelligens farmerdzseki

A ruhadarabot a Google és a Levi Strauss közösen fejlesztette ki.

A Commuter Trucker Jacket nevű intelligens farmerdzseki bal ujjába olyan szálakat építettek be, amelyek egyfajta érintőpadként szolgálnak a ruhával összekötött okostelefon számára. Az új termék elsősorban a kerékpárosoknak lehet értelme, mert biztosíthatja egy okostelefon alapvető funkcióit. Miután kerékpározás közben meglehetősen nehezen kezelhető egy mobil, így a dzseki hasznos kiegészítővé válhat. Ezt az előnyt emelték ki az első tesztelők is.


A dzseki ujjára egy Bluetooth-modult erősítenek, amely olyan, mint egy mandzsettagomb. Ez az egység sugározza a beadott parancsokat a csatlakoztatott okostelefonnak. Így többek között a térkép kezelése és zenei beállítások válnak elérhetővé és végrehajthatóvá, továbbá hívásokat lehet fogadni vagy elutasítani. A ruhába egy akkumulátort is beépítettek, amelynek az üzemideje - függően a felhasználás intenzitásától - akár több nap is lehet. A Commuter Trucker Jacket várhatóan ősztől lesz elérhető és 350 dollárba fog kerülni.

A Commuter Trucker Jacketet olyan technológia alapján alkották meg, amelyet a Google a Jacquard projekt keretében fejlesztett ki. A név Joseph-Marie Jacquardra utal és a program részét képezi a webes konszern Advanced Technology and Projects (ATAP) részleg munkájának.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Kara kán #4
    Azt nem tudják megcsinálni, hogy a műanyag ruhatextilek ne irritálják a bőrt, ne okozzanak allergiát, de a haszontalan hülyeség az kell.
  • Sir Cryalot #3
    Hát inkább a google mint a kényszeresen relevánsnak mutatkozni igyekvő bilit-fejedbenyomó microsoft.

    Szorult beléjük annyi self-respect hogy hozzák ezt a finoman retros vonalat , emezeket meg inkább nem is jellemzem hogy mi szorult beléjük az agyelszívósdijuk mellé ...
    Utoljára szerkesztette: Sir Cryalot, 2017.03.15. 19:11:43
  • Bazsio #2
    Amíg van TV és internet és a nép butul addig mindent el lehet adni...legalább annyira keresett lesz mint minden gyors divat kényszer ami a New Yorkban, bőrszékben űlő, pihent agyú, félálított hajú, hipszter mérnöknek eszébe jut.
  • Inquisitor #1
    Ezek a hírek. :D
    Mondjuk szvsz legalább ekkora marhaság a Xiaomi intelligens fogkeféje és Intel Inside-os intelligens futócipője is. De ez nem jelenti azt, hogy nem adnak el belőle sokat vagy eleget hozzá, hogy jöjjön még sok hasonló.