Gyurkity Péter

Hajlítható telefonnal érkezne az MWC-re a Samsung

A prototípust egyelőre szűk körben mutatnák csak be, hogy felkeltsék az érdeklődést.

Az év elején ismét felbukkant a pletyka, miszerint több gyártó is gőzerővel dolgozik a hajlítható kijelzőkön, ez pedig rövid időn belül elvezethet az okostelefonok új válfajának megjelenéséhez. Ilyen híreket már évekkel korábban is olvashattunk, a jelek azonban arra mutatnak, hogy most valóban közel kerültünk a debütáláshoz.

A korábbi beszámolóban a Samsung és az LG merült fel lehetséges úttörőként, ami nem volt meglepő, hiszen a két név szintén évek óta szerepel a témához kapcsolódó értesülésekben. Most azonban egészen konkrét hír jelent meg, ebben pedig azt valószínűsítik, hogy a Samsung már az MWC alatt bemutatna egy új prototípust, amely ugyan egyelőre csak egy szűk kör számára válna láthatóvá, mégis egyértelműen jelezné, hogy a technológia többé-kevésbé készen áll a startra. A rendezvény alatt tehát a Galaxy S8 helyett erre helyezné a hangsúlyt a gyártó, ebből azonban a nagyközönség még kimaradna.

Az MWC-vel kapcsolatban korábban annyit tudtunk meg, hogy az S8 itt még nem debütálna a nyilvánosság előtt (erre ugyanis március végén kerülne csak sor), a főbb termékcsaládok közül tehát jó eséllyel a táblák jelennének itt meg, mégpedig az új Galaxy Tab S3 személyében. A Samsung egyelőre a többi gyártót szeretné meggyőzni a hajlítható kijelző bemutatásával, amennyiben pedig a visszajelzés megfelelő lesz, számíthatunk arra, hogy belátható időn belül megjelennek az első ilyen, immár kereskedelmi forgalomba szánt termékek.

Egyes értesülések szerint más hajlítható megoldásokat is bemutatnának itt, ezek között akadnak majd kifelé, illetve befelé hajló változatok is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • mrzed001 #7
    Na ja, ezt se értem. Már a korábbi Note-okat is alig tudom megfogni úgy, hogy szélén ne érzékelje az ujjamat (onnantól nagyít, kicsinyít meg minden, csak nem azt csinálja amit szeretnék).
    A lekerekített érzékelős széllel, nem csak copni nehet, de úgy kb mély torokból ?
  • wraithLord #6
    Az Edge-ek nem voltak elég domborúak. Ezt ugye majd lehet CRT képcső formájúra hajlítgatni?
  • sarpba #5
    +1
    Komolyan mi a f***ért szórakoznak ezzel, ahelyett, hogy végre valami használhatóbb akutechnológiát fejlesztenének. Sokkal sokkal nagyobb jelentőséggel bírna. Ez csak szimpla parasztvakítás, vagy még az se...
  • barret #4
    Rá lehet tekerni a kézigránát fejére,mutatja a visszaszámlálást a robbanásig:D
  • duke #3
    Szerintem amig a normal egyenes telefonjaik is siman kigyulladnak, addig nem kene ilyennel kiserletezni. Nyilvanvalo, hogy az elso hajlitasnal langba borulnak.
    Utoljára szerkesztette: duke, 2017.02.12. 23:00:05
  • mrzed001 #2
    Valaki magyarázza már meg, hogy ennek mégis MI ÉRTELME ??

    Inkább egy nem robbanó Note-al jöjjenek már ki ...
  • NEXUS6 #1
    Ezt akkor idén is eljátsszák? Kb 3-4 éve mindíg feldobják, aztán semmi.