St

Oracle: bővülő támogatás Linuxra

Az Oracle bejelentette, hogy az e-commerce megoldását elérhetővé teszi Linux platformon is, ezzel felzárkózik a többi szoftver óriás mellé, akik már kiadtak e-commerce rendszereket Linuxra.

Ahogy a rivális szoftverkészítők már korábban megtették, az Oracle az IBM, Sun, Sysbase és az Informix példáját követve folyamatosan bocsátja ki a high tech szerver oldali megoldásait Linuxra.

A szóban forgó Application Server-be néhány újdonságot is beépítettek a fejlesztők. Talán legfontosabb a "data analysis tools", amely a cég vezetőinek nyújt folyamatos statisztikákat, ezzel segítve a jobb döntéshez, valamit beépítettek egy cache-t is, amely jelentősen felgyorsítja a webes tranzakciókat.

A biztos Linux támogatás érdekében a cég ma azt is bejelentette, hogy megállapodásokat írtak a Linux forgalmazással foglalkozó Caldera-val, VA Linux Systems-el, a TurboLinux-szal és a SuSE-vel. Ezek a cégek a disztribúcióik mellé ingyenesen Oracle adatbázis- és alkalmazásszerver próbaverziót adnak. Az Oracle weblapjáról egyébként az összes terméke letölthető ingyenes, úgynevezett fejlesztői liszensszel, amely lehetőséget biztosít a fejlesztésre, és a kipróbálásra.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!