Gyurkity Péter

Kiterjesztett valóság az Asus telefonjában

A ZenFone AR után jön a Zenfone 4 család, majd pedig több eltérő VR-termék.

A DigiTimes számolt be Jerry Shen, az Asustek első emberének nyilatkozatáról, amelyben a cégvezető szót ejtett a várható termékekről. Eszerint a gyártó a kiterjesztett valóság (AR) támogatását is elérhetővé tenné új okostelefonján, ezt pedig számos további példány követné.

A nyilatkozat alapján arra számíthatunk, hogy az Asus a CES folyamán, vagyis még januárban bemutatná a nagyközönségnek a ZenFone AR okostelefont, amely nevének megfelelően az úgynevezett Augmented Reality (AR, kiterjesztett valóság) technológiát helyezné előtérbe. Mindezt a Google Tango projekten keresztül valósítanák meg, amely többek között a mozgás- és mélységérzékelésre épül, a gyártó pedig igyekszik mindezt megfelelő, még elérhető áron kínálni a felhasználóknak. Azt még nem tudjuk pontosan, hogy a készülék milyen hardverre épülne, de itt a teljesítményt és a funkcionalitást emelnék ki.

Ezt követné a sorban a ZenFone 4 család, amely várhatóan több eltérő példány egyidejű bemutatását eredményezi majd, valamikor a jövő év második negyedében, vagyis késő tavasszal, esetleg kora nyáron. Az új modellek frissített kamerákkal futnak majd be, amitől nagyobb forgalmat és bevételt várnak. Ezzel kapcsolatban megjegyezték, hogy a most lezárult harmadik negyedévben a vártnál alacsonyabb forgalmat és bevételt jegyeztek fel, ami a telefonos részleg veszteségességét eredményezte, ez azonban szerintük október és március között megfordulhat.

A cég emellett all-in-one (AIO) VR-termékeket is piacra dobna, ezek a harmadik negyedévben jelennének meg, mégpedig beépített kamerákkal, szenzorokkal és vezérlőkkel, némiképp megkülönböztetve magukat a jelenleg kapható fejlesztésektől. A Zenbo háztartási robotot már decemberben elkezdik népszerűsíteni, a tajvani megjelenést azonban csak a második negyedben követné az amerikai és a többi régió.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!