MTI

Másfél év börtön internetes gyűlöletkeltő bejegyzések miatt

Németországban másfél éves letöltendő szabadságvesztésre ítéltek egy férfit, amiért menekültek, külföldiek és zsidók ellen uszított egy közösségi oldalon.

A würzburgi tartományi bíróság szóvivője a ZDF országos köztelevízió jelentése szerint hangsúlyozta: a jogerős ítélet meghozatalánál figyelembe vették, hogy országszerte tapasztalható a gyűlölködés erősödése az interneten. A téma az igazságszolgáltatás mellett a nagypolitikát is foglalkoztatja. Volker Kauder, a kormányzó jobbközép CDU/CSU pártszövetség parlamenti (Bundestag) frakcióvezetője a napokban felvetette az uszításnak teret biztosító internetes vállalkozások szankcionálását.

A politikus a Der Spiegelben közölt interjúban elmondta: akár 50 ezer eurós pénzbüntetést is lehetségesnek tart abban az esetben, ha az adott portál, fórum üzemeltetője egy héten belül nem távolítja el a bejelentett jogsértő tartalmat. Egyebek mellett azt is mérlegelik, hogy kötelezzék-e a közösségi portálokat arra, hogy fizessenek kártérítést a gyűlölködés áldozatainak.

Az interneten folytatott uszítás miatt júliusban a szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) irányításával szövetségi és tartományi hatóságok összehangolt, országos akciót hajtottak végre, 14 tartományban nagyjából 60 gyanúsítottnál tartottak házkutatást. Az volt az első razzia az internetes gyűlöletkeltéssel kapcsolatban. Holger Münch, a BKA elnöke az akcióról tájékoztató közleményben kiemelte: az interneten elkövetett szélsőjobboldali indíttatású gyűlölet-bűncselekmények száma az "európai menekülthelyzet" révén is jelentősen emelkedik, és a menekültszállások elleni támadások "gyakran a közösségi portálokon kezdődő radikalizálódás eredményei".

Thomas de Maiziere szövetségi belügyminiszter hozzátette: nem létezhetnek "törvényen kívüli területek", a német társadalom alapját jelentő erkölcsi előírásokat "offline és online is" tiszteletben kell tartani.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sir Cryalot #10
    az a lényeg, jöhetnek a globális rendfenntartók az nwo karszalaggal
  • UUUU #9
    Na en meg arra leszek kivancsi, ha majd Nemetorszagban a sok betelepult evek mulva letrehoz, valami iszlam partot, ami bejut a parlamentbe es majd ok kezdenek el diktalni, akkor majd vajon ezeknek a kreteneknek, akik annyira odavannak a beozonlo menekultekert, mi lesz a mentsvaruk? Mert akkor mar jogilag, nem lesz semmi a kezukben, amivel az orszagukban levo allapotokat megvaltoztassak. Na majd akkor visitani fog a sok kreten, hogy ez mind az o hozzajarulasukkal tortent meg.
    Utoljára szerkesztette: UUUU, 2016.10.20. 15:18:33
  • morguldae #8
    Szerintem meg illenék tiszteletben tartani a véleménynyilvánítás szabadságát! Ha valakinek nem tetszik, hogy a szeretett országát ellepik a nem oda illő népségek, had fejezze már ki! Akinek meg nem tetszik ne olvassa!
  • Cefet #7
    "Thomas de Maiziere szövetségi belügyminiszter hozzátette: nem létezhetnek "törvényen kívüli területek", a német társadalom alapját jelentő erkölcsi előírásokat "offline és online is" tiszteletben kell tartani. "
    Akkor először szüntessétek meg a No go zónákat! Szerencsére nem sokáig fogtok már emberkedni. Bár lehet, hogy ti is elcsaljátok majd a választásokat, mint osztrák "testvéreitek".
    Utoljára szerkesztette: Cefet, 2016.10.19. 18:23:05
  • Sir Cryalot #6
    csak itt nincs annyi psy-op se meg konkrét lakosságcsere
  • Baker1 #5
    Ennyi. Aki meg hülye, haljon meg.
    Utoljára szerkesztette: Baker1, 2016.10.18. 20:31:30
  • Amergin #4
    A vélemény szabadságnak lőttek arrafelé... a betolakodókról csak jót, vagy semmit. Ha nem: mész a börtönbe. Jóvan az! Ha nektek ez kell... válasszátok újra Merkel "anyátokat".
    Minél rosszabb, annál jobb!

    Pofozzad, pofozzad még tovább, mert még nem ébredt fel!!
  • Nemzsidó #3
    Ha és amennyiben jogszerűen járna el a "német" kormány, az illegálisan az országukba özönlő kultúra- és környezetidegen tömegeket szűrni rendelné, s csak azt engedné be, akiknek származását, nevét, környezetét, körülményeit, stb. nagy pontossággal és nagy biztonsággal igazolni tudják. A többit karanténba! A karantén pedig nem lehet Európa belsejében, csakis a határ mentén, de annak is a másik, nem európai oldalán. Ahol a "víz az úr", ott karanténhajókon.
    Ha valaki Európába utazna, megteheti legális, hivatalos formában is.
    De ha jogtalanul, kerítéseken átbujkálva érkeznek, ideérve állatok módjára viselkednek, s nem tartják be az itt elvárt és érvényes normákat, én a kerítésnél, vagy akár azon belül is minden teketória nélkül lelövetném őket. Bent legalább gumilövedékkel.
    Különben is, nehogy már egy bármely kisebbség (legyen az ómigráns /cigány/, újmigráns, vagy zsidó) mondja meg például a magyar többségi társadalomnak, hogy mit tegyen...! Próbáljanak beilleszkedni, s majd meglátjuk, maradhatnak-e. Eddig nem túl erős bennünk a marasztalási szándék... :)
  • dartois83 #2
    Sajnos így van, a legjobb lenne, ha nem kéne büntetni, hanem az embereknek lenne több eszük, illetve saját maguk vetnék meg az ilyen jellegű beszédet.
  • DarkHorSe #1
    Itthon a fel orszagot bortonbe lehetne zarni ennyi erovel, meg a kormanyt is :D