MTI

Kiutasítják a lengyel kormányfői hivatal felett drónt röptető oroszt

Szabadon engedték, de kiutasítják Lengyelországból azt az orosz állampolgárt, akit azért vettek őrizetbe, mert pilóta nélküli repülőgépet, drónt röptetett el a lengyel kormányfői hivatal felett - közölte a lengyel közszolgálati hírtelevízió (TVPInfo).

A drónt irányító orosz állampolgárt, valamint egy másik, szintén a helyszínen tartózkodó orosz férfit hétfőn vették őrizetbe Varsóban. A repülőszerkezet irányítója ellen büntetőjogi eljárás indult, mivel megszegte a fokozott védelemben részesülő állami intézmények légterére vonatkozó légiforgalmi előírásokat - közölte a TVPInfóval a varsói kerületi ügyészség szóvivője. Elmondta azt is, hogy a másik oroszt tanúként hallgatták ki, majd mindkettejüket elengedték.

Az ügyészség a Belbiztonsági Hivatalnál (ABW) kezdeményezte a kiutasítási eljárás megindítását a drón irányítója ellen. A légiforgalmi előírások ilyen jellegű megsértése öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető Lengyelországban.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!