SG.hu

Magyar fizikus nyerte a GE globális kódfejtő versenyét

Szabó Zoltán, a 29 éves magyar fizikus nyerte a GE globális informatikai versenyét, amelyben a GE legokosabb számítógépeinek beszélgetését kellett megfejteniük a résztvevőknek.

Világszerte több mint 1000 IT szakember, szoftvermérnök és adattudós, valamint profi és amatőr programozó kapcsolódott be a játékba a Twitteren, hogy az informatikai és kódfejtő képességeiket felhasználva előrébb jussanak a játékban. A fiatal magyar szakember 2 hét alatt fejtette meg a feladványt, így ő nyerte meg a 10.000 dolláros díjat, amelyet a GE annak a játékosnak ajánlott fel, aki elsőként fejti meg a kódot.

Kiemelten fontos a GE számára, hogy kapcsolatba lépjen a világ legokosabb, legtehetségesebb szoftvermérnökeivel és adattudósaival, akik a jövőben a digitális rendszerek tervezésével, fejlesztésével és működtetésével foglalkoznak majd, valamint digitális képességekkel láthatják el a vállalat által gyártott ipari termékeket és berendezéseket. Hogy kihívás elé állítsák ezeket a szakembereket, a vállalat 25 ország IT szakértőit, szoftvermérnökeit, valamint profi és amatőr programozóit hívta játékba, hogy megfejtsék, miről beszélgetnek a GE számítógépei bináris nyelven, majd továbblépjenek a játékban.


Több mint 1000 szakember csatlakozott a játékhoz. Magyarország egyike azon országoknak, ahol a legmagasabb volt a résztvevők aránya. A világ kódfejtőinek elitjéből csak Szabó Zoltánnak, a 29 éves fizikusnak, a kriptográfia, a modern IT algoritmusainak és a dekódolás rajongójának sikerült rájönnie a megoldásra. A fiatal szakember azért jelentkezett a versenyre, hogy a doktori értekezésének írása közben felfrissítse az elméjét.

“Ez volt a tökéletes kihívás számomra. Mivel a kriptográfia nagy szenvedélyemmé vált az elmúlt évben, így nem gondolkodtam sokat azon, hogy csatlakozzak a játékhoz” – mondja Szabó Zoltán, a Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Intézet munkatársa. “A játék első két feladata viszonylag könnyű volt, de a harmadik feladvány megoldása két hétig tartott” – tette hozzá.

Zoltán jelenleg azt várja, hogy a világ többi informatikusa is megfejtse a feladványt, mivel a verseny még nem zárult le. A nemzetközi megmérettetés győzteseként megérdemelten nyerte meg a 10.000 dolláros díjat, emellett részt vehet a GE Minds + Machines elnevezésű, San Francisco-ban megrendezendő konferenciáján is novemberben, ahol olyan szakemberekkel találkozhat, akik szintén megértik a mesterséges intelligencia emberi nyelvét.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!