Gyurkity Péter

A Samsungra támaszkodna a Xiaomi

A cég szintén az OLED-kijelzők felé mozdul el, ezt pedig több más komponens egészíti majd ki.

Az elmúlt hónapokban több gyártó kapcsán felmerült, hogy a jövőben a Samsung fejlesztéseire támaszkodnának. Felbukkant ilyen pletyka az Apple háza táján, de a Xiaomi és a Huawei kapcsán is olvashattunk arról, hogy ők az LG közreműködésével kezdenék meg a technológia alkalmazását. Most újabb részletek láttak napvilágot.

Július 13-án még arról írt a szaksajtó, hogy a Xiaomi alapítója és vezérigazgatója Szöulban landolt, ez pedig a Samsunggal folytatandó tárgyalások megkezdésére utalt. Korábban ugyan arról olvashattunk, hogy itt az LG által szállított hajlékony OLED-kijelzőket használnák fel, most azonban úgy tűnik, hogy nem egyetlen beszállító mellett teszik le a voksukat – vagy netán a Samsung egy jobb ajánlattal állt elő, ezt nem tudhatjuk. Külső értesülésekből mindenesetre nincs hiány, júniusban ezek többek között arról számoltak be, hogy a dél-koreai cég ikerkamera-modulokat szállítana több érdeklődőnek, nemrég pedig napvilágot látott a hír, miszerint a Redmi Note 4 éppen egy ilyen hátoldali iker-kamerát kapna.

A Xiaomi azonban elsősorban a már említett OLED-panelek és az új UFS memóriachipek kapcsán folytathat megbeszéléseket a Samsung vezetésével, a cég a jelek szerint mindkét technológia iránt élénken érdeklődik. Ezzel csaknem egy időben felmerült, hogy az új Xiaomi Mi Pro már ezen új komponensekre épülne, a panelt azonban a források szerint nem a Samsung, hanem az AUO szállítaná, így némileg még ködös a kép. A Samsung számára egy ilyen üzlet egyébként némi kompenzációt jelentene, hiszen a kínai piacon ők is szenvednek, a különböző komponensek eladásával azonban picit kárpótolhatnák magukat a kudarcért.

Meglátjuk, miként alakulnak a megbeszélések, az azonban biztos, hogy az OLED-kijelzők a korábbinál jóval több gyártó készülékein szerephez jutnak majd.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!