Berta Sándor

Havonta 4000 hackertámadás éri a Google ügyfeleit

Az akciókat nyilvánvalóan állami szervek hajtják végre.

Diane Greene, az Alphabet alelnöke és felügyelőtanácsának tagja egy aspeni konferencián elmondta, hogy havonta átlagosan 4000 olyan hackertámadást regisztrálnak, amely a különböző szolgáltatásaikat használó internetezők ellen irányul. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy havi 4000 támadásból mennyi volt sikeres és hány fiókot sikerült megszerezniük az elkövetőknek. Az sem derült ki, hogy miből ismeri fel a webes óriás, hogy az akcióban valamelyik állami hivatal vagy szerv is képviselte magát.

A konszern az első IT-cégek egyike volt, amelyek tájékoztatták a felhasználói táborukat a lehetséges állami kémkedési kísérletekről. 2012 júniusától a társaság bejelentette, hogy a jövőben felhívja a Google Mailt használók figyelmét az adathalász- és kártevőtámadásokra, ha azokat valamelyik állam hajtja végre. Eric Grosse, a Google alelnöke akkor azt írta a blogbejegyzésében, hogy állandóan figyelik a veszélyes tevékenységeket a rendszereikben, különösen akkor, ha azok olyan harmadik félhez köthetők, akik engedély nélkül jelentkeznek be mások fiókjaiba.

2010-ben a Google Kínát határozta meg a rendszerei ellen irányuló kibertámadások kiindulópontjaként. Akkor ugyanis ismeretlen személyek megpróbáltak hozzáférni kínai, egyesült államokbeli és európai felhasználók, illetve emberi jogi aktivisták e-mail fiókjaihoz. Alex Holden biztonsági szakértő, a Hold Security alapítója májusban arról számolt be, hogy a Mail.ru, a Gmail, a Yahoo! Mail és a Hotmail rendszerébe tartozó 272,3 millió e-mail fiók adatai férhetők hozzá orosz fórumokon. Az e-mail fiókok közül 24 millió köthető a Gmail rendszeréhez.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!