SG.hu·

Nem kér a használt iPhone készülékekből India

Nem kér a használt iPhone készülékekbõl India
Az ázsiai állam többször is elutasította az Apple tervét.

A kaliforniai konszern korábban már két alkalommal tett olyan ajánlatot Indiának, hogy használt iPhone készülékeket szállítanának az országba. Az első elutasító válasz után a gyártó többször is csökkentette az okostelefonok árát, amely így elérte a 24 999 rúpiát, ez körülbelül 340 eurónak felelt meg. Ez az összeg már nem igazán volt elfogadható a társaság számára, de még mindig túl magas volt az átlag indiai felhasználóknak.

A második ajánlat kapcsán különböző gyártók - az Intex, a Micromax és a Samsung - fogtak össze és nyílt levélben szorgalmazták, hogy az indiai kormány fontolja meg és utasítsa el a dolgot. Ezen előzmények után nem lehet csodálkozni azon, hogy India a harmadik ajánlatot is elutasította - ezt a Bloomberg a helyi távközlési minisztérium egyik képviselőjétől tudta meg.

Az Apple rendkívül nehéz helyzetben van az ázsiai országban, hiszen a piaci részesedése kevesebb, mint 2 százalék. Mindez különösen azért fájó a vállalat számára, mert India a világ egyik leggyorsabban növekedő okostelefon-piaca.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© UUUU2016. 05. 16.. 15:39||#11
Ja es mellesleg megjegyeznem, hogy a Xiaomi Indiaban 30%-os eladast produkal, ezekkel az olcso es mellesleg, nem hasznalt, hanem uj termekeivel.

"India is one of the biggest markets for Xiaomi globally, which assembles devices like Redmi 2 and Redmi Note at the manufacturing facility of Foxconn, a leading contract manufacturer.

According to research firm IDC, shipments in India grew 28.8 percent year-on-year to 103.6 million units in 2015 compared with 10.1 percent growth for the global market."

Itt az Almasok nem fognak labdaba rugni ezekkel az arakkal.
© UUUU2016. 05. 16.. 15:28||#10
Persze, hogy nem kell nekik, hiszen a kinai élgyartok, kifejezetten koncentranak olcso, de minosegi termekekkel az indiai piacra.
Lasd Xiaomi. Akik magyar forintra atszamolva kb. 30k forintert olyan uj termekkel rukkolnak ott ki, mint peldaul a Xiaomi Redmi 2 Prime 6999 Rupia (29143Ft)
Tehat kb. negyszer olcsobb, mint az Iphone 5s, amit rajuk akarnak tukmalni.
© aru2016. 05. 06.. 00:57||#9
Indiába nemrég kezdték árulni a 3000 forintos mobilt aminek a specifikációja eléggé jónak tűnik. :)
© Tikal2016. 05. 05.. 20:33||#8
Nem nem tud. Mehet a Samsung és nyomathatja a vackait :)
© zola20002016. 05. 05.. 17:38||#7
Valószínűleg.
© zola20002016. 05. 05.. 17:37||#6
Akkora fizetőképes osztály indiában nincs.
© molnibalage832016. 05. 05.. 16:53||#5
Ki mondta, hogy szupercég és császár...?
© gombabácsi2016. 05. 05.. 15:08||#4
na mi van a szupercég nem tud mindenhol császár lenni? XD
© M22016. 05. 05.. 14:35||#3
Apple-nek most kellene azt csinálnia, mint pár neves autógyártónak: létrehozni egy új márkát, aminek a neve alatt eladnának nagyon olcsó tömegtelefonokat, amik viszont az Apple ökoszisztémához kapcsolódnak (iOS, iCloud, iTunes, ApplePay stb.)

Műanyag ház, 5 mpixeles kamera, A7 proci... 150-200 dollárért. Az iPhone-nak nem lenne ez a készülék konkurenciája, de többet keresnének vele évente, mint eddig összesen.
© fonak2016. 05. 05.. 12:27||#2
Van ott is azért olyan (több) százmilliós középosztály, amelyik akár a magyar középosztály feletti színvonalon él, és fizetőképes kereslet, nem csak földönfutók.
De épp ezért nem kell nekik az amcsik újracsomagolt levetett régi ájfónja, nekik a legújabb kell csak. Használt almával nem lehet reprezentálni.
Utoljára szerkesztette: fonak, 2016.05.05. 10:29:01