Gyurkity Péter

Jön a kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasó

Mégpedig az LG jóvoltából, amely saját készülékeiben hasznosítaná az új megoldást.

Az elmúlt hónapokban egyre jobban láthatóvá vált, hogy a különböző gyártók igyekeznek követni a legújabb trendet, ennek megfelelően pedig egyre több csúcskategóriás és mainstream készülék jelent meg ujjlenyomat-olvasóval. Az LG itt egy új megoldással kísérletezik, amely alapvető módon változtathatja meg a jövő okostelefonjának kialakítását.

A dél-koreai gyártó mérnökei a megszokott fizikai gomb helyett a kijelzőbe építették be az ujjlenyomat-olvasót, amely a panel alsó rétegében kapott helyet. Az általuk most először alkalmazott megoldás mindössze 0,3 mm vastag, így ennek különösebb gond nélkül helyet tudtak szorítani a meglévő példányokon. A legfontosabb előny egyértelmű, hiszen így a jövőben pusztán a kijelzőt kell megérintenünk az ujjunkkal, nem lesz szükség a fizikai gomb alkalmazására, vagyis az egyes gyártók nagyobb szabadságot kapnak a telefonok tervezési fázisában, amit minden bizonnyal igyekeznek majd kihasználni.

A másik előny, hogy az alsó réteg révén a szenzor nem a készülék burkolatán helyezkedik el, a kialakítás során így erre sem kell majd figyelemmel lenni. A kijelzőt védő üveg egyben az ujjlenyomat-olvasót is megóvja a nem kívánt behatásoktól, így sem a vízcseppek, sem a kosz, sem pedig a karcolások nem befolyásolják majd annak hatékonyságát. A fals pozitív eredmények aránya az első tesztek szerint mindössze 0,002 százalék, ezzel tehát nem maradnak el a fizikai gombba integrált változatok szintjétől, a cég pedig joggal számít a piac fellendülésére, hiszen ezzel még nagyobb lökést adhatnak a technológia elterjedésének.

Megjegyzik, hogy az IHS felmérése szerint tavaly csaknem 500 millió ilyen érzékelőt adtak el, ez 2020-ra pedig elérheti az 1,6 milliárd darabot.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!