MTI

Wifivel látják el az új pekingi nyilvános illemhelyeket

A komfortérzetet javító, a szolgáltatás színvonalát emelő, egyben környezetbarát megoldásokkal, sőt egyes helyeken wifivel látják el az új nyilvános illemhelyeket a kínai fővárosban - jelentette be a pekingi önkormányzat hétfőn.

A több mint húszmilliós metropolisz két külső kerületében Tungcsouban és Fangsanban épülő mintegy száz új létesítményt olyan pihenőhelyekké alakítják, ahol az elektromos eszközök, telefonok, illetve kerékpárok töltésére is lehetőség nyílik, az ott időzők az internethálózatra ingyenes wifin keresztül kapcsolódhatnak rá és a felállított bankautomatákat is használhatják. A helyiségekben babaüléseket szerelnek fel a kisgyermekes anyák kényelmét szolgálva - közölte Csi Jang az önkormányzat illetékese a Hszinhua hírügynökségnek. Hozzáfűzte, e helyek kialakítására, megépítésére 50 ezer és 100 ezer jüan (2,1-4,2 millió forint) közötti összeget szánnak.


A pekingi városvezetés most arról is döntött, hogy a már meglévő nyilvános illemhelyek felújításakor megoldják az építmények akadálymentesítését, valamint a gyermekekre is gondolnak. Gondoskodnak az épületek szellőztetéséről és légkondicionáló berendezésekkel a viszonylag kiegyensúlyozott hőmérsékletről. Pekingben a múltban is már indítottak hasonló, az adott kor fejlettségéhez alkalmazkodó "toalett-forradalmakat", az elsőt 1965-ben, amit egy-egy újabb követett 1989-ben, 1994-ben, majd 2002-ben. A szakemberek ezúttal azt is hangsúlyozták, szükségesnek látják a nyilvános illemhelyek új szabványát írásba foglalni. Ezekből a városban 10 ezer emberre átlagosan 5,77 jut, több mint országosan.


A legutóbbi országos kampányt még 2015-ben indították, mivel a nyilvános illemhelyek hiányát, illetve a meglévők minőségét a kínai idegenforgalmi szolgáltatások leggyengébb pontjának ítélték és ítélik meg a területet felügyelők.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!