MTI

Hatalmas egészségügyi adatbankot hoznak létre Angliában

A világ legnagyobb egészségügyi képalkotó - röntgen, MRI és CT - programja indult a héten Nagy-Britanniában: az emberi belső szervekről készült felvételek legnagyobb gyűjteményét készítik el.

A 43 millió fontos (16,8 milliárd forintos) projekt rengeteg betegség - a demencia, az ízületi gyulladás, a rák, a szívroham és az agyérkatasztrófa - kutatásának módját változtatja meg gyökeresen - olvasható az Oxfordi Egyetem honlapján. A programban a UK Biobank adatbázisában szereplők közül 100 ezer résztvevő agyáról, szívéről, csontjairól, nyaki verőereiről és hasi zsírpárnáiról készítenek felvételeket.

A Biobank-projekt 2006-ban indult, hogy félmillió brit résztvevő segítségével kutatási adatbázist hozzanak létre, tanulmányozásával a lakosság egészségét akarják javítani. A sokféle szervről készült felvétel mellett a résztvevőktől gyűjtött, hatalmas mennyiségű adatot is elemzik a tudósok. "Ez a képi és szöveges adatbank segíteni fog megismerni a kockázati tényezőket, megelőzni a betegségeket, éppen úgy, ahogy a dohányzás és a rák összefüggésének felfedezése megváltoztatta a betegség előfordulási arányát" - magyarázta Paul Matthews, a londoni Imperial College professzora, aki UK Biobank tudományos vezetője.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!