Gyurkity Péter

Hajlítható telefon a Samsung szabadalmában

A Samsung hajlítható megoldása a jelek szerint előrehaladott állapotban van.

Évek óta tudjuk, hogy a Samsung - egyéb szereplők mellett - dolgozik a hajlítható, összecsukható OLED-kijelzők megvalósításán, amelyek egy szép napon az okostelefonok egészen új generációját képviselnék. A Project Valley kódnéven futó program keretében eddig egyetlen kész példányt sem láthattunk, ám a szabadalom részletes kifejtése alapján erre nem kell már sokáig várnunk.

Az év elején már felbukkantak olyan hírek, miszerint a hajlítható okostelefon még 2016 vége előtt felbukkanhat a piacon, vagyis az új korszak hamarosan valóban kezdetét venné. Most a Samsung szabadalmáról jelent meg egy részletes anyag, amely többek között a mechanikus zsanér működését magyarázza el, mégpedig képekkel illusztrálva azt, ezek pedig arra utalnak, hogy a fejlesztési fázis jó ütemben halad előre. Konkrét hardveres részletekkel természetesen nem szolgálnak, a szabadalom kifejtésének ez nem is célja, de mindenképpen biztató fejlemény, hogy egyáltalán rajzok léteznek a készülékről.

Ezen rajzok alapján a készülék nagyjából teljesnek tűnik, itt jól látható a ki-bekapcsoló gomb, a hangerőszabályzó, valamint a kamera szokásos, a hagyományoknak megfelelő elhelyezése, hiányzik viszont a fizikai Home gomb, a listát pedig két mágneses pecek egészíti ki, amelyek a biztonságos összehajtást garantálnák.

A szabadalom megléte természetesen nem jelent garanciát a munka sikeres lezárására, illetve az elkészült termék piacra dobására nézve, de az eddig megjelent hírek alapján a projekt eredménye jó eséllyel valóban felbukkanhat majd a boltokban.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • alma2 #4
    Valami olyasmi lenne jo es a megoldasa is kozelebb lesz a jovohoz szeirntem, hogy feltekeredik a kijelzo, mint egy vetito vaszon aztan, ha nyomkodni akarod, netezni rajta, kihuzol egy 5+ colos kijelzot magadnak a fő, fix reszebol.
  • cylonflatus #3
    Bizony. Teljesen jó.
  • Csacsis #2
    Miért? Én el tudok képzelni egy karóraféle bigyót a csuklón, amit könnyű hordozni. Viszont amikor szükség van rá fogod, és "kinyitod". Voálá, teljes képernyős telefon. Ha vízálló, akár a balcsiba is viheted, nem zavaró.
  • asgh #1
    A hajlitható telefon értelme pedig ....