Gyurkity Péter

Itt az Android 7.0 előzetese

A Google máris elérhetővé tette az Android N fejlesztői előzetesét, a megjelenés ősszel várható.

Kisebb meglepetést okozott a Google, miután a vártnál jóval korábban elérhetővé tette az Android soron következő verziójának első fejlesztői előzetesét. Ez ugyan még messze van a végleges változattól, ám néhány újítást már most szemügyre vehetünk, miközben a 6.0 Marshmallow részesedése is alig mérhető.

A cég azok számára teszi elérhetővé a jelentkezési opciót, akik a Nexus 6, a Nexus 5X, a Nexus 6P, a Nexus Player, a Nexus 9, valamint a Pixel C készülékek valamelyikével rendelkeznek. Érdekesség, hogy a listáról ezúttal már hiányzik a Nexus 5 okostelefon, könnyítésként érkezik viszont az automatikus (OTA) frissítés, amellyel a külső fejlesztők dolgát könnyítik meg, hiszen a feliratkozást követően 5-6 hetente mindenki gyorsan hozzájut majd az újabb verziókhoz. Több előzetesre számíthatunk, a telefongyártók ugyanis csak a nyár folyamán kapják majd meg az új szoftvert, a Google pedig a harmadik negyedévben, valamikor ősszel kerítene sort a hivatalos megjelenésre.

Ami az újításokat illeti, itt néhány érdekesség már az első előzetesben megjelenik előttünk. A natív osztott képernyő, a Direct Reply Notifications (amely az értesítőkre történő reagálást könnyíti meg), a kikapcsolt kijelző esetén a Doze funkció által biztosított energiatakarékos üzemmód javítása, a háttérben és a fókuszban lévő alkalmazások adatforgalmának optimalizálása és csökkentése a Data Saver funkció révén, a picture-in-picture támogatása, valamint a háttérben futó appok memóriaigényének csökkentése mind megtalálható az új előzetesben, bár azt még nem árulták el, hogy az "N" pontosan melyik édességre utal.

Ahogy említettük, a hivatalos megjelenés ősszel várható, így bőven lesz időnk kitapasztalni az újdonságokat és jelezni az esetleges hibákat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • dartois83 #7
    Nekem is ez jutott eszembe, végül is miért ne? A KitKat is egy márkanév volt. Meg kell egyezni a Ferreroval, persze nekik is észnél kell lenni: a mogyorókrém nimbusza változatlan, de az Android 7.0 még okozhat csalódást. Ebben az esetben nem lenne szerencsés a névrokonság.
  • GabenBFG #6
    Nutella! :D
  • syn7h37ic #5
    link?
  • Segal #4
    Nem is tudtam hogy van az SG-nél olyan dolgozó aki a Google-nél is dolgozik hogy már tudja hogy 7.0 lesz az N neve.
    Légyszíves azt is írd már meg hogy mi lesz a sütemény neve. köszi
    Csak egy újabb szánalmas cikk...
  • Major #3
    Az egyre hosszabb fejlesztési idő, egyre kevesebb fícsört ad, miközben hatalmas a fragmentálódás?
  • Bagoly81 #2
    miért?
  • grebber #1
    SZ.Á.N.A.L.O.M......