Gyurkity Péter

Kiszivárgott a Galaxy S7 és S7 edge ára

Mégpedig Európában, miközben a Samsung több funkciót engedélyez a hajlított kijelzőn.

A napokban már közelebbről is szemügyre vehettük a Samsung új párosát, amely várhatóan az MWC alatt mutatkozik majd be nagyközönség előtt, most pedig újabb képek, valamint további információk láttak napvilágot. A cég elindította a sorozatgyártást, de a szoftveres oldalon is újításokat hajt végre.

Egy holland portál szivárogtatta ki a várható európai árakat, amely alapján a Galaxy S7 700 eurót kóstál majd, míg a hajlított érintőképernyővel ellátott nagyobbik társa 800 euróba kerülne. Eközben a kínai Weibo oldalán újabb képek jelentek meg az S7 edge változatról, amelyek ezúttal is ujjlenyomatokkal tarkítva mutatják meg nekünk az új jövevényt, miközben dél-koreai források arról számoltak be, hogy a szóban forgó kijelző sorozatgyártása már elindult.

A Samsung ezzel egy időben saját hivatalos oldalán számolt be arról, hogy az Android 6.0 Marshmallow támogatásával további funkciók, pontosabban egy jóval nagyobb terület válik elérhetővé a hajlított szélnek szánt részen. Az eddig maximum 260 pixel széles sáv most opcionálisan 550 pixelre tágul, az 5 legutóbb használt alkalmazás helyett pedig már 10 különböző programot listázhatunk ki az "Apps edge" segítségével. A "Tasks edge" révén az egyes appok speciális opciói, így például új kapcsolat létrehozása és egyéb feladatok is megjelennek itt, míg a "Quick tools" panel komplett funkciókat (például az elemlámpát és az iránytűt) jeleníti meg.

Ahogy említettük, a bemutató még ebben a hónapban esedékes, bár a szoftveres újítás nyilván a korábbi modelleken is elérhető lesz. Időközben a Samsung indonéziai oldalán egy teaser videó is megjelent, amely már vízálló burkolatra utal.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • bakkerman #6
    700 ojro...akkor meg erre itthon a szolgaltatok radobnak egy kicsit,lesz 230-240 ezer magyar penz :D Elegge tullottek a dolgon,ennyiert mar telefont is vehet az ember,nem csak egy samsungot
  • tomboy013 #5
    Az a baj, hogy ő is ugyanúgy bedől csak más dolognak.
  • fergusonpapa #4
    És neked ez miért fáj? Mindig nem értem. Komoly lelki sérüléseid vannak, mert ez arra utal. Szerintem a samsung tulárazott szar, ez egy vélemény, de leszarom kinek van mindenki arra költi saját vagy szülei pénzét amire akarja :)
    Senki nem tart pisztolyt azt emberek felé hogy megvegyék, ha kel neki vegye, ha szerinted okosabb vagy mert nem dölsz be a reklámoknak akkor örülj neki hogy te okosabb vagy(nem vagy)
  • Aldo Moro #3
    Meg tudnám venni, ha akarnám. Csak nincs rá szükségem. De az tény, hogy az ilyen tamagocsik tudásának nagyon kis százalékát használják ki. Persze a népet hülyiteni kell, ebből él a cég, a sok pontagyú meg be is dől a reklámnak és rohan megvenni, nehogy lemaradjon.
  • tomboy013 #2
    Te nyilván csak olyan dolgokat használsz amit 100%-ig ki tudsz használni és a világon sincs olyan ember aki maga keresi meg a pénzét a telefonjára nem pedig a szüleitől kér, de gondolom pont ez okozza a frusztrációdat, hogy téged nem tudnak/tudtak támogatni annyira mint mást. Ne légy irigy és ne ítélkezz mert nem vall túl sok intelligenciára az ilyen viselkedés. ;)
  • Aldo Moro #1
    Nem is tudtam volna aludni enélkül. Micsoda hír! Ki nem szarja le az idiótákon kívül, akik azzal vannak elfoglalva és arra költik szüleik pénzét, hogy a legújabb tamagocsijuk legyen, közben meg 10 %-át sem használják ki. Tiszta vicc.