Gyurkity Péter

5,8 hüvelykes lesz a Samsung Galaxy Note 6

Erről szólnak a friss hírek, miközben a cég a Samsung Pay európai debütálását ígéri.

A Samsung kapcsán mostanában leginkább a Galaxy S7 és S7 edge közelgő bemutatkozásáról olvashattunk, a napokban azonban a várhatóan ezt követően felbukkanó újabb zászlóshajóval kapcsolatban jelent meg az első hír. Eszerint a méretes kijelző ezúttal is megtalálható lesz a készüléken, ez azonban egy új technológiára épülne.

A kínai Weibo oldalán jelent meg egy rövid bejegyzés, amely természetesen külső forrástól származik. Ennek révén betekintést nyerhetünk a hardveres listába, és - amennyiben hihetünk az abban foglaltaknak - a Galaxy Note 6 egy 5,8 hüvelykes érintőképernyőt kap, amelynek pontos megnevezése Slim RGB AMOLED. Ebből az első szó nyilván a méret lefaragására utal (az 5,8 hüvelyk egyébként takarhatja az ennél picit kisebb fizikai formátum egyszerű felkerekítését), míg az RGB jó eséllyel egy új technológiára utal, amely a több zöld pixelt alkalmazó Diamond Pixel megoldást válthatja le.


A listán emellett 6 GB RAM szerepel, ami enyhe túlzásnak tűnik, de nem is teljesen lehetetlen, tekintettel arra, hogy a Note 5 esetében 4 GB memóriát alkalmaztak, ez pedig jó eséllyel az új, 20 nanométeren készülő, 12 Gb-es LPDDR4 chipekre épülne (a 6 GB-os kapacitást ugyanis a Samsung is megemlítette a chipek kifejlesztését hírül adó bejelentésben, ezt négy ilyen chip kombinálása tenné lehetővé). A 12 megapixeles Super OIS Plus kamera, a 64 vagy 128 GB-os tároló, valamint az S Pen mellett itt is két eltérő chipet kapnánk, ezek egyike a Snapdragon, a másik pedig az Exynos család tagja lenne, ahogy azt az utóbbi időben megszokhattuk.

A gyártó eközben a Samsung European Forum 2016 alatt (ahol a monitorokkal kapcsolatos legújabb fejlesztéseket is ismertették) arról tett említést, hogy a Samsung Pay fizetési platform hamarosan az Egyesült Királyságban és Spanyolországban is elrajtol majd. Az NFC, valamint a mágneses csíkot imitáló MST (Magnetic Secure Transaction) egyidejű támogatásával szinte minden meglévő terminál használható lesz a szolgáltatással, ezzel pedig nem is várhatnak tovább, hiszen az Apple a szigetországban már szintén elrajtoltatta saját, kizárólag NFC-t támogató rendszerét.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!