SG.hu

Az internetes boltok húzzák a Magyar Posta növekedését

Minden eddigi rekordot megdöntve, 2015-ben 15,7 millió csomagot szállított a Magyar Posta, ami 2,2 millióval több, mint a 2014-as volumen.

A Magyar Posta Logisztika (MPL) 35 százalékos piaci részesedéssel a belföldi csomag, futár és expressz (CEP) piac piacvezető szolgáltatója. 2015-ben 15,7 millió csomagot szállítottak, ami 2,2 millióval több, mint a 2014-as volumen, és jelentősen meghaladja a piac éves növekedési mértékét. E mellett a nemzetközi forgalomban a Magyar Posta által kezelt csomag és árutartalmú regisztrált levél - mely nemzetközi elektronikus kereskedelemben gyakran alkalmazott áruküldési forma - együttes mennyisége 2015-ben megközelítette az 5 milliót.

A szervezet közleménye szerint tavaly a webáruházakkal való szerződésállományát tekintve is jelentősen javította pozícióját a posta, a szerződésállomány 30 százalékkal több az előző évhez képest. A házhoz kézbesítés, a postán történő átvétel, a MOL PostaPonton és a csomagautomatán keresztül történő átvétel mellett 2015 november óta már 115 Coop PostaPonton is átvehetőek a küldemények. 2014-ben jelent meg az első csomagautomata, amelyek kihasználtsága folyamatosan emelkedik. Elsősorban a webáruházakból történő rendelések esetében népszerű ez az átvételi forma. A legkedveltebb automaták a bevásárló központokban és hipermarketekben találhatók. A megrendelők jellemzően a csomagautomatába történő elhelyezést követő első napon veszik át küldeményeiket.


A csomagméretek tekintetében leggyakrabban a kisméretű csomagokat veszik át az automatákon keresztül az ügyfelek, zömében 14.00-16.00 óra között. A legforgalmasabb nap pedig általában a csütörtök. A Magyar Posta a csomagkézbesítőket 2015 év végén POS terminálokkal látta el, így a megrendelt áruk értékének átvételkor történő kiegyenlítésére már készpénzmentes fizetési megoldást is biztosít, amely kártyás vásárlási tranzakciónak minősül.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • asgh #5
    Engem az érdekelne, hogy miért ingyenes a csomagküldés Kínából és kerül 2000 forintba a szomszéd utcából, amikor a végén ugyanaz a postás adja a kezembe?
  • gfs22 #4
    Tegnap adtam fel nemzetközi levelet,ajánlottan elsőbbségivel, kártyával fizettem, ugyanolyan POS tranzakció volt mintha a tescóba fizettem volna.!!

    Utoljára szerkesztette: gfs22, 2016.02.10. 02:42:59
  • Zombee #3
    Az nem bankkártyás fizetés, ami készpénzfelvételnek minősül.
  • Cobra. #2
    Fizethetsz kártyával, csak készpénzfelvételnek minősül...(de legalább a csekkbefizetés már nem az).
  • Zombee #1
    De ha feladok egy bármilyen küldeményt, azt még mindig készpénzzel fizethetem ki, mert bankkártyával csak csekket fizethetünk, azt is csak tavaly óta...