MTI

Ingyenes internetet követeltek az olaszországi bevándorlók

Belpolitikai feszültséghez vezetett Olaszországban egy csoport afrikai bevándorlónak a tiltakozása, akik a számukra biztosított ingyenes szálláson és ellátáson túl internethez való hozzáférést és ideiglenes otthonaik takarítását is követelték.

A kétezerszáz lakosú Cerenova településen elhelyezett huszonnégy afrikai bevándorló a főutcán rendezett ülősztrájkkal követelte, hogy ingyenes internetes összeköttetést biztosítsanak számukra, valamint a helyi önkormányzat takarítónőt fogadjon fel szállásaik rendben tartására.

Követeléseik nyomatékosítására a bevándorlók Cerenova utcáin felborították a hulladéktárolókat is. A polgármester és a rendőrség fellépése kellett ahhoz, hogy a bevándorlók visszatérjenek a nekik bérelt két családi villába. Az afrikai férfiak a nyáron érkeztek meg a dél-olasz partokra és júliustól a lombardiai Cerenova fogadta be őket. Egy szociális munkát végző szövetkezet törődik a migránscsoporttal. Cerenova naponta fejenként 35 eurót (több mint tízezer forintot) fizet a bevándorlók eltartására.

Matteo Salvini az Északi Liga vezetője a keddi olasz sajtó beszámolója szerint a történtekre úgy reagált, hogy - mint fogalmazott - legszívesebben a migránsok befogadását hirdető Laura Boldrinit, a képviselőház baloldali elnökasszonyát küldené takarítónőnek az afrikaiakhoz.

Roberto Calderoli a római szenátus alelnöke, ugyancsak az Északi Liga politikusa, a Cerenovában befogadott bevándorlók azonnali kitoloncolását sürgette Olaszországból. A migránscsoport egyik tagját, egy 25 éves fiatalembert az olasz hatóságok az eset után rögtön kiutasították. Alessandro Cattaneo az ellenzéki Hajrá Olaszország (FI) politikusa szerint a szegényekkel és kisnyugdíjasokkal teli Olaszországnak nincsen elég forrása a bevándorlók segítésére is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • sárkánylovag #9
    Igen az hogy ebből a tömegből mennyi lesz terrorista, az a morálon is függ.
    És hogy mennyire képzel nekik ellenállást.
    Jelenleg azt tehetik amit akarnak... mennek.
    De az elosztásnál már ellenkezés lesz.
    Ehhez jön még a csordahatás ami minden tömeget irányít.
    Ha azokkal az emberekkel találkoztál volna akik a határon Magyar rendőröket rohamoztak és sérüléseket okoztak nekik, akkor azt láttad volna hogy a kis falujukban békésen éldegélő emberek.
    Itt van egy tömeg méretű labilis ember akikre hatni fogy az Iszlám állam propagandája.
  • Archenemy #8
    "Hogy ne legyen "szegény elnyomott kisebbség", ahhoz a kulcs pedig a jó, alapos integráció. "

    Ja, az eddig is olyan jól ment. Köztudott, hogy ami nem megy, azt jobban kell erőltetni.

    "Ha az EU úgy általában szétosztaná"

    Biztosan fantasztikusan jól menne a "Germany! Germany!"-t skandáló, Ausztriába gyalog induló tömegnek megmondani, hogy márpedig ők Bulgáriában egy faluban fognak lakni, és kész.

    Utoljára szerkesztette: Archenemy, 2015.12.28. 21:29:43
  • kvp #7
    "Az egymillió nem kevés, de a Németeknél még mindig 80 emberrel kell majd találkoznod, hogy jó eséllyel belefuss egy menekültbe, ha jól elosztják őket."

    A gyakorlatlaban par gazdagabb es toleransabb orszagban fognak koncentralodni, foleg a varosokban, ahol munka nelkul is meg lehet elni. Tehat elso evben ott 20 emberbol 1 lesz menekult, aztan 10-bol 1, 5-bol 1, stb... es vegul ott all a helyi lakos mint valami turista...
  • Cefet #6
    Ezekből az emberekből nem 1 millió nem kell Európába, hanem egy sem.
  • Anonymusxx #5
    "Az egymillió nem kevés, de a Németeknél még mindig 80 emberrel kell majd találkoznod, hogy jó eséllyel belefuss egy menekültbe, ha jól elosztják őket. Ha az EU úgy általában szétosztaná, akkor közel 800 emberre jutna egy menekült, vagy 10 km²-re egy."

    Ez nagyon sok, főleg hogy folyamatosan jönnek... Szerintem századvégre fehér ember sem lesz, túl kevés gyerek születik.
  • matatom #4
    Szabad vallásgyakorlást nem kell követelni, az errefelé adott. Templomot építeni is szabad ott, ahol ezt engedik, de nem valószínű, hogy bárhol is államilag támogatnák, és sok helyen nem is lehet Európában csak úgy nekifogni.

    Aki dolgozni akar és jól dolgozik, sőt munkát is talál, annak meg minek megtiltani, az csak hasznot termel, és újabb munkalehetőséget kreál azzal, ha tolja a gazdaság szekerét. Inkább éljen az adózók segélyén, és elkeseredésében kezdjen bűnözni?

    Az egymillió nem kevés, de a Németeknél még mindig 80 emberrel kell majd találkoznod, hogy jó eséllyel belefuss egy menekültbe, ha jól elosztják őket. Ha az EU úgy általában szétosztaná, akkor közel 800 emberre jutna egy menekült, vagy 10 km²-re egy. Az sem mellékes, hogy ezek egy jó része, vélhetően több, mint fele nem jogosult menekült státuszra, tehát az egy millió messze nem annyi. Hogy ne legyen "szegény elnyomott kisebbség", ahhoz a kulcs pedig a jó, alapos integráció.

    A munkafegyelem miatt nem kell aggódni, azt a piaci szereplők megoldják maguk, aki szarul dolgozik, azt kirúgják, kivéve, ha jók a kapcsolatai, de ez utóbbi itt nem igen játszik. A munkamorál meg olyannál, aki nem saját akaratából nem végzett iskolát, nem függ tőle. Amúgy ne feledjük, hogy pl. Szíria a maga nemében egész fejlett és nyugatias volt, nem kevés alacsonyabban vagy magasabban, de képzett emberrel.

    Arra pedig hogy megszűrjük, hogy ki az aki maradhat, és ki az aki be tud illeszkedni, akár egy magyar nyelvű érettségi is lehet a jó módszer, ha biztosított a kellő mértékű és idejű oktatás, felkészítés. Bár félek ilyen alapon nem kevés magyar állampolgárt is lehetne "deportálni".

    És végül, aki az emberi és a nemzetközi menekült jogokon és a lehetőségek biztosításán túl még követelőzni mer, az mehet haza, vagy ahova akar az EU határain túl. Ez evidens, és láthatóan az olaszok, de még a németek is így gondolják.
  • sárkánylovag #3
    És ez így fog menni tovább...
    Majd előbb utóbb iszlám templomokat fognak követelni szabad vallásgyakorlást és munkát!
    És mikor egymilióan lesznek a németeknél politikai súlyuk is lesz.
    És ők lesznek a szegény elnyomott kisebbség...
    Viszont azt majd megnézem milyen munkafegyelemmel fognak rendelkezni azok akik eddig iskolába sem jártak.
    Nagyon egyszerű a megoldás, mindenkit beengednék magyarországra aki le tud tenni magyar nyelven egy magyar érettségit... ennyi.
    Utoljára szerkesztette: sárkánylovag, 2015.12.23. 12:25:09
  • Macropus Rufus #2
    "Belpolitikai feszültséghez vezetett Olaszországban egy csoport afrikai bevándorlónak a tiltakozása, akik a számukra biztosított ingyenes szálláson és ellátáson túl internethez való hozzáférést és ideiglenes otthonaik takarítását is követelték."

    mi az, hogy követelték??? Egy idegen országban vannak. Azok befogadták őket. És követelőznek. Menjenek már a picsába haza a szaros kontinensükre. Aztán ott követelőzzenek.
  • wwenigma #1
    Takarodjanak mar oda ahonnan jottek ha nem tetszik az ittlét.... -_-