Gyurkity Péter

Ujjlenyomat-olvasóval jön az Asus ZenFone 3

Erre számítanak a tajvani beszállítók, amelyek a teljes piacon is nagyobb forgalmat várnak.

A ZenFone család második generációjának megjelenéséről annak idején mi is beszámoltunk, ezt azonban több kiegészítő példány felbukkanása követte - egészen december elejéig, amikor a Zoom típus is elérhetővé vált a piacon. Most a következő sorozat első tagjának egyik fontos eleméről ismerhetünk meg részleteket.

Tajvani és kínai beszállítók szerint ugyanis a ZenFone 3 már ujjlenyomat-olvasóval egészül ki, amellyel az Asus követi a globális piacon megfigyelhető trendet. A harmadik generáció képviselője május vagy június folyamán jelenhet meg, addigra a tajvani Elan Microelectronics és a kínai Goodix készen áll majd a szükséges komponensek leszállítására, míg az általános célú chipeket továbbra is az Intel, a Qualcomm, valamint a MediaTek biztosítaná (előbbi két cég párosa eddig 80, utóbbi pedig 20 százalékban volt felelős az igények kielégítéséért).

Az Asus a maga részéről meglehetősen jó forgalmat bonyolít le Délkelet-Ázsiában, az indiai, a brazil, a tajvani, valamint az orosz piacon, de ezt a jövőben több másik ázsiai állam, valamint Egyiptom és Nigéria esetében is szeretnék hasonló teljesítménnyel kiegészíteni. Idén összesen 20 millió okostelefont szállíthatnak le, ez a szám jövőre egészen 30 millióra ugorhat, ehhez azonban a kínai riválisoknak is lesz egy-két szavuk - különösen úgy, hogy ezen riválisok kiemelkedően jól teljesítenek a globális színtéren.

A beszállítók egyébként arra is számítanak, hogy az ujjlenyomat-olvasó penetrációja a jelenlegi 30 százalékról belátható időn belül egészen 50 százalékra is felmehet. Ezt persze az árak csökkenése követi, ami már most megfigyelhető, 2016-ban ugyanis chipenként 5 dollárra eshet a telefongyártók költsége, ez pedig tovább erősítheti a trendet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!