MTI

Internetes csalók ellen emeltek vádat Kalocsán

Üzletszerűen elkövetett csalás miatt vádat emelt a Kalocsai Járási Ügyészség két pécsi férfi ellen, aki az interneten valótlan pályázati felhívást közzétéve több száz jelentkezőt károsított meg - közölte a Bács-Kiskun megyei főügyész.

Nánási László közölte: a két férfi 2012 decemberében és 2013 januárjában adminisztrációs díj ürügyén több száz civil szervezettől összesen több mint 2,8 millió forintot csalt ki.

A 27 éves és a 35 éves vádlott 2012 júliusában budapesti székhellyel céget alapított, amelynek ügyvezetője a fiatalabb férfi lett. A vállalkozást kifejezetten azért hozták létre, hogy csalásokat kövessenek el, a pályázó civil szervezeteket becsapva megszerezzék a befizetett adminisztrációs díjakat. Ennek érdekében az interneten közzétettek egy pályázati felhívást, amelyre nonprofit szervezetek pályázhattak két fordulóban. A valótlan felhívás szerint a pályázó szervezetek legfeljebb 1,5 millió forintos, vissza nem térítendő támogatást igényelhettek.

A jelentkezőknek az első fordulóban egy internetes adatlap kitöltésével regisztrálniuk kellett. Ezután a második fordulóba jutott sértettek a csalók kérésére a cég e-mail címére projekttervet küldtek, egyúttal a cég folyószámlájára adminisztrációs díjként befizettek fejenként ötezer forintot. A pályázók azonban a díjak átutalása után semmilyen támogatást nem kaptak, a cég pedig elérhetetlenné vált. A két pécsi férfi a pályázati felhívás közzétételére és adminisztrációs díjak beszedésére sem volt jogosult, a társaságnak ugyanis nem volt ilyen engedélye a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségtől - mutatott rá a főügyész.

A pályázati felhívásra az egész országból 563 civil szervezetutalt ötezer forintot a csalók cégének bankszámlájára. A vádlottak a díjakat - összesen 2 840 000 forintot - felvették és elköltötték. A bűncselekménnyel okozott kár nem térült meg. A szabadlábon védekező két férfit a járási ügyészség 563 rendbeli, üzletszerűen elkövetett csalás vétségével vádolja, bűnösségükről a Kalocsai Járásbíróság fog dönteni - tette hozzá Nánási László.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!