SG.hu·

Lencsevégen a Lumia 650

Lencsevégen a Lumia 650
A Microsoft sorrendben negyedik új készüléke is felbukkant a világhálón, alakul a család.

A napokban olvashattunk a Lumia 950 és 950 XL hivatalos bemutatójáról, amelyen a belépő szinten érkező Lumia 550 is említést kapott, a jelek szerint azonban a Microsoft nem áll itt meg, hanem további példányok piacra dobására készül. Ezek egyike a Lumia 650, amelyről most néhány felvétel jelent meg.

A forrás maga valószínűsíti a címben szereplő név alkalmazását, hiszen korábban a fent említett készülékek esetében is volt arra példa, hogy az előzetes renderképeken feltüntetett pontos idő az okostelefon típusszámának felelt meg. Mivel a most megjelent fotón 6:50 látható, ebből az következik, hogy a redmondi cég Lumia 650 néven dobná piacra a megoldást, amelyről egyelőre mindössze annyit tudni, hogy házon belül a Saana kódnevet kapta.

A várható hardverről sajnos semmit nem tudunk, bár a név alapján valószínűsíthető, hogy az 550-hez képest valamivel erősebb specifikációt ismerhetünk majd meg. Emlékeztetőül, ez utóbbi típus egy 4,7 hüvelykes kijelzőt, 720p felbontást, 1 GB RAM-ot, a Snapdragon 210 chipet, valamint egy 8 GB-os belső tárolót kínált, ezt kellene tehát meghaladni, ami nyilván nem lesz túl nehéz - a fő kérdés persze az ár, hiszen eddig is az olcsóbb készülékek révén biztosították a platform túlélését.

A szoftveres oldalon természetesen a Windows 10 fut majd, így az új család negyedik tagjaként jelenne meg a telefon.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Gauge2015. 11. 27.. 23:09||#3
620-on is volt külön gomb.....
© tomboy0132015. 10. 27.. 15:55||#2
Azt a felsőkategóriás Lumiákon kell keresni ahogy eddig is.
© Gauge2015. 10. 27.. 15:41||#1
Megint nincs külön kamera gomb....