SG.hu·

A Samsung is csereprogramot indítana

A Samsung is csereprogramot indítana
Az Apple mintájára a dél-koreai cég is csereprogramot kínálna, valószínűleg éves alapon.

A Samsung kapcsán legutóbb arról számoltunk be, hogy a gyártó komoly leépítésről döntött, amivel egy időben az átszervezési lépéseket is végrehajtják. Az utóbbi időben gyengébben muzsikáló cég jól látható módon kevésbé tudja tartani a lépést a főbb riválisokkal, és bár itt a legnagyobb kihívást a kínai szereplők jelentik, most mégis az Apple példáját követnék.

Az Apple ugyanis az idei telefonpáros bemutatásával egy időben - az első körben az amerikai felhasználók számára - egy csereprogramot is meghirdetett, amelynek keretében havi 32 dolláros összeg fejében lízingelhetünk egy-egy okostelefont, az éves periódus lezárultakor pedig lehetőségünk van egy újabb típusra váltani. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy nem birtokoljuk az éppen kezünkben lévő készüléket, hiszen két évre lenne szükség a teljes ár részletekben történő befizetéséhez, a cég azonban azt reméli, hogy ezzel még inkább magához láncolhatja a felhasználókat, akik (többek között az egyéb ajánlatok, így például az AppleCare+ hatására) a jövőben is kitartanak majd a márka mellett.

A Forbes most saját forrásra hivatkozva arról ír, hogy a Samsung is kedvezőnek tartana egy ilyen programot, ezért követnék az almás cég példáját. A lépést állítólag már korábban is tervezték, az Apple őszi bemutatója miatt azonban felgyorsítanák a menetrendet, így néhány hónapon belül elérhetővé válhat a Samsung saját csereprogramja, amely nagy valószínűséggel szintén éves alapon, hasonló feltételekkel kínálná a telefonok lízingelését.

A pontos részleteket egyelőre nem ismerjük, így nem tudni, hogy mely készülékek és milyen áron válnának itt elérhetővé.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Tetsuo2015. 09. 23.. 16:56||#3
Dehogy, ez csak felgyorsítaná az elavulást, a fogyasztást.
© TomecK2015. 09. 23.. 16:06||#2
Egyébként lehet, hogy a környezetvédelem, és energia/anyag felhasználás szempontjából sokat segítene, ha mindig 2 évig lízingelnénk az ingó tárgyainkat.
© Tetsuo2015. 09. 23.. 13:46||#1
Idővel a legtöbb tárgyunk ilyen módon fog cserélődni, egy komplett csomagban.