MTI

Intenzíven zajlik az internet "megtisztítása" Kínában

Már csaknem 15 ezer, online bűncselekménnyel gyanúsított személyt vettek őrizetbe és több mint 190 ezer törvénytelen tartalmat töröltek a kínai hatóságok annak a kampánynak a keretében, amelyet az "online bűncselekmények" elleni fellépés jegyében indítottak júliusban - számolt be a közbiztonsági minisztérium.

A fél éven át tartó intenzív ellenőrzés a tárca szerint elsősorban az erőszakkal, a pornográfiával és a szerencsejátékokkal kapcsolatos törvénytelen tartalmakat veszi célba, de az internetes bűnözés, a vállalatok, a bankok és a kormányzati weboldalak elleni hackertámadások, az internetes csalások, a személyes adatokkal való visszaélések és más pénzügyi bűncselekmények ellen is fellép. A kampány során eddig több mint 7400 ügyben indítottak nyomozást és számos internetszolgáltatót, reklámügynökséget függesztettek fel.

Nem ez az első intézkedés, amelyet Peking az online tevékenység szigorúbb ellenőrzése céljából hozott. Augusztus elején a közbiztonsági tárca arról adott hírt, hogy rendőri egységeket vetnek be nagy internetszolgáltatókhoz, hogy ily módon "még gyorsabb választ adhassanak az online bűnözésre". Feladatuk közé tartozik az interneten keringő valótlan hírek, a terrorizmussal, vallási szélsőségességgel kapcsolatos tartalmak kiszűrése, terjesztésük megakadályozása.

A hatóságok közlése szerint az elmúlt napokban a tiencsini robbanásokkal kapcsolatos vegyi anyagokról, az okozott kárról, a halottak számáról és sok egyébről valótlan, pánikkeltő információk, híresztelések jelentek meg az interneten, aminek következtében legalább 50 weblap működését felfüggesztették vagy beszüntették. A közösségi médiában összesen 360 fiókot blokkoltak.

Kínában rendkívül sok, a kormányzatot bíráló bejegyzés olvasható internetes fórumokon, blogokon. A hatóságok igen határozottan lépnek fel a másként gondolkodók mozgósító erejű felhívásai, a demonstrációk szervezését szolgáló bejegyzések vagy a kommunista párt vezető szerepét megkérdőjelező, azt aláásó vélemények ellen.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • bdzsana #6
    Neked amúgy valami betegséged van?
  • Tarathiel2 #5
    FEMA táborok téged melyik agyhalott konteós oldalról szalajtottak?
    Utoljára szerkesztette: Tarathiel2, 2015.08.19. 14:25:25
  • Amergin #4
    Ajvék!!! Te most relativizáltad a szentséges Holocaustot?? Már azzal, hogy merészleted egy lapon említeni holmi kínaiak meggyilkolásával? Ezzel megsértetted a hatmillió ártatlan áldozat emlékét! Szörnyűség!
    Azonnal értesítem a Holoinkvizíciót és Elie Wiesel Holodiktátort!
    Mars az ausvici átnevelő táborba!
    Kérem kapcsojjaki!

    Egyébként én kacérkodom vele, hogy tagadni fogom a..... Föld gömbölyű voltát, hátha engem is elküld a Holobíróság egy Föld körüli útra.

    Utoljára szerkesztette: Amergin, 2015.08.19. 11:51:01
  • Akva #3
    A rémhírterjesztés MINDEN országban büntetendő. A "demokratikus" Spanyolországban a minap büntettek meg egy nőt súlyosan, mert lefényképezte és közzétette a tilosban parkoló rendőrautót. Az USA-ban hamis váddal kivégezték a Rosenberg hézaspárt, mert szimpatizáltak a Szovjetunióval. (Nem bizonyították rájuk a kémkedést.) Az USA arányában és abszolút értékben is több embert tart rabságban mint Kína. Az USA-ban működésre kész koncentrációs táborok várják lakóikat:

    http://boldognapot.hu/blog/fema-taborok-2/

    MIndenkit, de tényleg MINDENKIT lehallgatnak...

    És Kínát ekézik?
  • Sequoyah #2
    El szeretned viccelni, de Kinanak megvolt a sajat holokausztjuk. Mao Ce-tung nepirtasa kozel 70 millio aldozattal jart, ami tobbszorose a legdurvabb holokauszt becsleseknek is. Ezzel kierdemelte a tortenelem legnagyobb tomeggyilkosa cimet (a masodik Sztalin).

    Ott mindezt letagadjak, a mediat eroteljes allami kontroll alatt tartva, igy a Kinaiak errol mit sem tudva meg ma is pozitivan neznek fel ra...
  • Amergin #1
    Követelem a kínai kormánytól, hogy iktassa törvénybe a hanukauszt cáfolásának tilalmát! Az is hivatalból üldözendő kell legyen, kérem szépen. Azért 1,4 Mrd kínai mekkora piaca lenne már a Holocaust©®™-nak!
    Továbbá semmilyen tömeggyilkosságot, népirtást ne lehessen összehasonlítani a Holocaust©®™ -tal, mert azzal relativizálnánk az emberiség történetének legszörnyűbb rémtettét. Soha ne feledd a 6 milliót, akiket olyan árja szörnyetegek öltek meg, mint amilyen te is vagy...
    Az emberiség történelme egyébiránt a Holocaust©®™-on kívül nem áll másból.
    Amíg ez a törvény meg nem születik a kínai kormány részirűl, addig rettegek és elhatárolódom!