Gyurkity Péter

Két kijelző az Oukitel új okostelefonján

A kevéssé ismert kínai gyártó követi a Yota példáját, és e-ink kijelzőt rak telefonjára.

Az orosz illetőségű Yota azzal szerzett viszonylagos hírnevet magának, hogy egyszerre két kijelzővel dobta piacra mindkét megoldását, ezek pedig nemcsak a hagyományos LCD-, de az alacsony fogyasztást és a jobb olvasási élményt kínáló e-ink technológiát is hasznosították. Most egy kínai rivális követi a példát.

Az Oukitel cégről eddig nem sokat hallhattunk, bár a 10 ezer mAh-s akkumulátorral érkező megoldásukról nemrég mi is beszámoltunk. Most a hivatalos YouTube-oldalukon bukkant fel egy rövid videó, amelyen a szintén két eltérő kijelzőt kínáló okostelefonjuk látható, dacára annak, hogy a pontos hardveres részleteket eddig még nem osztották meg a nagyközönséggel. Az azonban a felvételből kiderül, hogy a külsőt tekintve az iPhone család dizájnját követik, a hátoldalon pedig a YotaPhone mintájára egy e-ink kijelző kapott helyet, mégpedig 4,7 hüvelykes mérettel és qHD-felbontással.

Az még nem egészen világos, hogy az előlapi érintőképernyő vajon IPS LCD, avagy AMOLED, de jó eséllyel ez utóbbi mellett voksoltak. Ez a példány már kereken 5 hüvelykes, a támogatott felbontás pedig 720p, azt azonban nem tudjuk, hogy a burkolat alatt pontosan milyen hardver dolgozik majd. Felmerült a MediaTek új 10 magos Helio X20 chipjének alkalmazása, de megerősítés erről egyelőre nem jelent meg. A lekerekített külső nyilvánvaló, mint ahogy a microUSB, a két hangszóró, illetve az IR port is jól látható, a hivatalos név pedig Oukitel U6.

Az még a jövő kérdése, hogy az érdekes megoldás milyen áron és milyen menetrend szerint bukkan majd fel az egyes régiókban.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!