SG.hu·

Különleges helyszínekre telepítenek IMAX-mozikat

Különleges helyszínekre telepítenek IMAX-mozikat
Legutóbb a Bécsi Állami Operaházat átépítették át IMAX-teremmé, de más fejlesztésekkel is igyekeznek lépést tartani a házimozikkal.

A Mission Impossible 5 szomszédunkban lezajlott nagyszabású bemutatójáról mi is többször beszámoltunk. Eric Jacques, az IMAX műszaki vezetője elmondta, hogy a munkában összesen harmincan vettek részt. Áprilisban egyeztettek először a Paramount csapatával, illetve az opera műszaki vezetőivel, hogy mit lehet technikai szempontból megvalósítani és mit nem. A legnagyobb kihívást egyértelműen az jelentette, hogy elhelyezzék a 17 méter széles és 9,5 méter magas filmvásznat. Egyedi vásznat terveztek, amely pontosan elfért és kitöltötte az egész teret. A helyzetüket nehezítette, hogy volt, amin nem változtathattak, például a tetőre semmit sem szerelhettek fel, így alapvetően csak a legszükségesebb beavatkozásokat végezték el az épületen.

A Mission Impossible 5-öt nem IMAX-kamerákkal forgatták, hanem utólag optimalizálták. A több hétig tartó digitális utómunka során a képeket finomították, hogy több részletet lehessen érzékelni: növelték a kontrasztot és az élességet, hogy a nézők úgy érezzék, mintha ők is az alkotás részesei volnának.


Három napig éjjel-nappal dolgoztak egyetlen vetítés kedvéért

Andrew Cripps, az IMAX Európáért felelős elnöke közölte: tervezik, hogy különleges események helyszínein is felszerelik a mozitechnikájukat, ugyanakkor konkrét elképzeléseik még nincsenek. A jövőben továbbra is az innovációkon kell dolgozniuk, mert a házimozi rendszerek képességei folyamatosan javulnak, így a mozitechnikának is meg kell újulnia.

A technológia egyik nagy újdonsága a nagy termekhez szánt lézeres vetítés. Az első mozikat - az USA-ban öt filmszínházat - már fel is szerelték ezzel a megoldással. Szeptemberben Nagy-Britanniában is lesz egy ilyen terem, majd az év végére Berlinben is. Feltétel, hogy a teremnek legalább 24 méter szélesnek kell lennie, hogy alkalmazni lehessen - állítólag ezáltal még szebbé válik a filmes élmény, mert a színek még tisztábban jelennek meg és nagyobb a kontraszt is. A 3D-filmeknél az is előny, hogy a kép világosabb és élesebb lesz. (Szintén lézeres vetítést alkalmaz a Dolby Cinema, melyet két holland városban telepítettek.)


Andrew Cripps és Eric Jacques a Bécsi Operaház előtt

Eric Jacques hozzátette, hogy a lézeres vetítés technikai megvalósítása még nagy kihívást jelent. A teljes rendszert kicsinyíteni kell még és eközben nagyon precízen kell eljárni. Ezzel kapcsolatban azonban a szakember további részleteket nem akart elárulni, viszont arra kitért, hogy a 3D-t egy nagyon hatékony megoldásnak tartja ha nagyon tudatosan alkalmazzák.

Cripps ezzel kapcsolatban utalt a rendezők alkotási szabadságára; eleinte szinte minden rendező erőltette a 3D-technológiát, ezért volt az, hogy nagyon sok film megjelent, amelyeket jobb lett volna nem így látni. Szerinte ha a rendezők jól kezelik a 3D-t, és a kezdetektől terveznek vele, azaz kreatív, új élményeket adó dolgokat találnak ki akkor a 3D valóban gazdagíthatja az alkotást. Becslése szerint a jövőben kevesebb hollywoodi film lesz látható 3D-ben, de ami igen, az masszívan a látványra megy. A nagyon jó 3D-filmek között említette a Jurassic World-öt, a Pi életét és az Avatárt, melyek nagyszerűek voltak 3D-ben is.


Az IMAX Európáért felelős elnöke végül leszögezte, hogy a kalózkodást a filmipar szempontjából komoly problémának tartja, de már reagáltak rá azzal, hogy a filmpremiereket globálisan viszonylag közeli időpontokra helyezték egymáshoz. Még inkább zavarja viszont a kikerülő kalózkópiák rossz minősége; a kalózok beülnek egy vetítésre, felveszik az alkotásokat, és katasztrófális, élvezhetetlen felvételeket tesznek közé, melyek még az egyébként jó filmektől is elveszik az emberek kedvét.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!