Gyurkity Péter

Csak később jön Európában a Galaxy Note 5

A Samsung már augusztusban elrajtoltatná az új zászlóshajót, de Európában késhet a megjelenés.

Több telefon, így a Samsung Galaxy Note 5 kapcsán is felmerült idén a korai megjelenés lehetősége, ezt azonban később cáfolták. A kép némileg zavaros, hiszen azóta ismét fel-felbukkant a megjelenési dátum előrehozása, a most kiszivárgott információk alapján azonban úgy tűnik, hogy ez régiótól függően válik valóra.

A SamMobile egyszerre két új hírről számolt be, ezúttal is saját, megbízhatónak vélt forrásokra támaszkodva. Ők úgy tudják, hogy a tengerentúlon már augusztus 12-én lerántanák a leplet a Galaxy Note 5 okostelefonról, ez pedig nem sokkal később, egészen pontosan augusztus 21-én rajtolna el a piacon, legalábbis ami az USA-t és néhány egyéb országot illet. A telefon az S6-hoz hasonló külsővel, vékonyabb előlapi kerettel, 4 GB RAM-mal, egy újratervezett S Pen társaságában, ám microSD támogatása nélkül mutatkozna be, míg a Galaxy S6 edge+ az eredetileg megjelent változat nagyobb testvére lenne, azzal szinte teljesen azonos kivitelben.

Ami Európát illeti, itt nem sok jót tartogatnak számunkra a magukat jól értesültnek beállító források. Dacára ugyanis az augusztusi megjelenésnek (amivel nyilván a szeptemberben esedékes új iPhone-generációt szeretnék megelőzni, némileg kifogva a szelet az Apple vitorlájából), az öreg kontinensen csak később, a Note-család esetében hagyományosnak számító októberi rajttal jelenne meg az új zászlóshajó. Ezt arra alapozzák, hogy míg a többi régióban már javában zajlik a munka a firmware szoftveren, addig az európai és orosz részleg háza táján nem tapasztalható hasonló sürgés-forgás.

Természetesen a fenti értesülések még nem jelentenek garanciát, de az előjelek nem túl biztatóak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!