Berta Sándor

Egymilliárd eurót fektetett biotech cégekbe az SAP társalapítója

Dietmar Hopp számára a Curevac lehet a legsikeresebb befektetés.

A biotechnológiai vállalkozást a Bill és Melinda Gates Alapítvány 46 millió euróval támogatja és a vakcinagyártó közép távon megjelenhet a tőzsdén is. Hopp akkor azt mondta: az, hogy Bill Gates részt vesz a projektben kitüntetés és egyúttal jelzés a biotechnológiai elkötelezettsége mellett, de természetesen önmagában még egyáltalán nem jelent garanciát a sikerre.

Az üzletember úgy vélte, hogy még két vagy három olyan befektetése is lehet, amelyek sokkal sikeresebbek lehetnek. Az SAP társalapítója 16 cégnek adott pénzt, ezek közül egynél térülhet majd meg a beruházás, de a többi is sikeres lesz. Ezek között van a nikotin- és a Parkinson-kór elleni tapaszt kifejlesztő Lohmann Therapie Systems, valamint az Alzheimer-kór specialistájának számító AC Immun és a Molecular Health. Az utóbbi a molekuláris adatokból klinikailag értékesíthető információkat készít, azért, hogy így lehessen személyre szabott rák elleni terápiákat kidolgozni.

Hopp azóta fektet be a biotechnológia területén, mióta visszavonult az SAP operatív ügyeinek intézéstől. Arra számított, hogy ezek a projektek jelentik majd az információfeldolgozás következő szakaszát. Eredetileg 500 millió eurót akart beruházni, azonban a valóságban már több mint egymilliárd eurót költött el ilyen célokra. A menedzsernek két éve az a szilárd meggyőződése, hogy azok a befektetések, amelyek eddig megvalósultak, kisebb vagy nagyobb mértékben, de sikeresek lehetnek. Egyelőre úgy tűnik, hogy az elképzelés beválik.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!