Az utóbbi pár évben a nagyobb tárolókapacitás iránti igény egyenletesen növekedett. Nem oly rég még egy 2 GB-os merevlemez több mint elegendő volt az átlagos igények kielégítésére, de az újabb operációs rendszerek és programok helyfoglalása radikálisan megnőtt. Szerencsére a merevlemezgyártók is fejlesztenek, a winchesterek kapacitása nő, és az adatsűrűségük növekedése miatt méretük csökken. Ma már egy 25 GB-os merevlemezt megkapunk azért az árért, amiért 3 évvel ezelőtt a 2GB-osat kaptuk.

Ha merevlemezt vásárlunk, két fő lehetőség közül választhatunk: IDE vagy SCSI. Alacsonyabb elérési idejűk és gyorsabb fordulatszámuk miatt az SCSI meghajtók technológiailag mindig is az előbbiek felett álltak. Ha ehhez hozzávesszük az SCSI interface további előnyeit, mint pl. hogy egyszerre több merevlemezhez is hozzáférhetünk (az IDE-nél mindig csak egy lemezhez), vagy hogy több eszközt támogat (az IDE-nél maximálisan 4 merevlemezt, SCSI-nél 7-et vagy 15-öt, a csatolótól függően), a profi felhasználók választása mindig is az SCSI volt. Persze a sok előny mellett van egy hatalmas hátrány is: az SCSI rendszer ára könnyen elérheti a hasonló kapacitású IDE rendszer két-háromszorosát is.

Így akinek nem kell több mint négy eszköz, vagy nincs szüksége a több eszközhöz való szimultán hozzáférésre - mint a szervereknél, vagy egy grafikus, illetve videószerkesztő munkaállomásnál - a legtöbb ember számára a magas költség egyáltalán nem indokolt. Természetesen akinek a maximum kell, válassza az SCSI-t, de a legtöbb otthoni felhasználó, akinek egy vagy két merevlemeze, esetleg még egy DVD lejátszója van az IDE tökéletes alternatíva lehet a drága SCSI-vel szemben.

Az IDE és az SCSI is hatalmasat fejlődött előre az utóbbi években, nőtt az adatsűrűség, csökkent a keresési idő, a fordulatszám 7200 RPM-re nőtt, és ha ehhez hozzávesszük még az Ultra ATA 66 szabvány biztosította előnyöket, megállapíthatjuk hogy az IDE továbbra is egy igen jó rendszer. Mielőtt továbbmennénk, nézzük át az IDE csatoló milyen változásokon esett át az utóbbi pár év folyamán.

Az IDE evolúciója

Az IDE (Integrated Drive Electronics) illesztési felületet 1988-ban fejlesztették ki, valójában egy próbálkozás volt minden nem-SCSI interface összevonására, egy szabvány megállapítására. Előtte számos gyártó CDC csatolót használt, de az önkényes változtatások, egyénieskedések sokszor kompatibilitási gondokba fulladtak. Az ipar tudatában volt egy egységes, szabványosított felület iránti igénynek, és megalakították a CAMC-ot (Common Access Method Committee, Általános hozzáférési mód bizottsága, CAMC), ami megszövegezte az AT Attachment, vagy más néven ATA szabványt. Ezekben a korai napokban az ATA interface volt a vezérlő, az IDE pedig az aktuális meghajtó. Ez azért volt így, mert ekkor még létezett két másik szabvány is, az XT IDE és az MCA IDE; egyik sem terjedt el széleskörűen az iparban. Az ATA IDE specifikáció térnyerésével, népszerűségének növekedésével a másik két szabvány gyorsan kihalt, így manapság az ATA és az IDE kifejezés szabadon felcserélhető.

Az eredeti AT Attachment (ATA) műszaki leirás még jóval részletesebb volt napjaink Ultra ATA/66 szabványánál. A leírás szerint 4 lábas Molex áramcsatlakozó kell, aminek a földelés mellett +5V és +12V-os lábai vannak, és egy 40 érintkezőtüskés adatkábel. Emellett a master/slave konfigurációval minden IDE csatorna 2 eszközt képes támogatni. Habár a szabvány alapjai változatlanok maradtak, a kivitelezés minden felülvizsgálatnál lassan megváltozott, főként az IDE kábelen lévő jelek megnevezését tekintve. Emeljük ki, hogy az eredeti ATA specifikáció csak egy csatornát, azaz csak két eszközt támogatott, ezt az EIDE specifikáció emelte 4 eszközre, illetve két csatornára. Míg az Ultra ATA/66 leírás szerint 80 lábas IDE kábel kell, csak 40 lábat használnak az adatok átvitelére, a másik 40 láb földelésre szolgál.

Nézzük át az ATA szabványon az évek során végrehajtott főbb átalakításokat, és hogy milyen változtatásokat eszközöltek a teljesítmény növelésére. A következő táblázat tartalmazza a PIO (Programmed I/O) módokat, a használt csatolót és az eljárás által támogatott maximális átviteli sebességet.


A fenti táblázatban a PIO Mode 3-tól kezdve volt jelen a közvetlen memória-hozzáférés (Direct Memory Access, DMA) lehetősége. A DMA lehet közönséges, az alaplapi vezérlőre támaszkodó (hardveres), vagy sínvezérlő DMA (Bus Mastering DMA), ami a vezérlőben lévő szoftveren alapul. Tehát a PIO Mode 3-tól kezdve használható a DMA Mode 1, persze csak ha az alaplap vagy a vezérlő is támogatja, illetve a DMA Mode 2 a PIO Mode 4-től kapcsolható be. Az Ultra DMA 33-at és az Ultra DMA 66-ot nevezhetjük DMA Mode 3-nak és DMA Mode 4-nek is, de általában Ultra DMA 33-nak vagy 66-nak nevezik, vagy csak egyszerűen Ultra ATA/33-Ultra ATA/66-nak.

A fenti táblázatban érdemes megnézni a ciklusidőket. Ez az az időtartam, ami alatt az adat a meghajtóhoz megy vagy elhagyja azt. Mivel az IDE kábel 16 vezetéket használ, vagy más szóval 16 bit széles, a PIO Mode 0 16 bitet képes minden 600 nanomásodpercben átvinni. Még részletesebben belemenve, a nanomásodperc a másodperc 1/1,000,000,000-ed része, illetve 0.000000001 másodperc, így 600 ns 0.0000006 másodperc. Mivel ezek szerint 1 byte 0.0000003 másodperc alatt megy át, így jön ki a 3,333,333.33 byte/másodperces elméleti maximum, vagy egyszerűbben fogalmazva a 3.3 MB/másodperc (1 MB = 1,000,000 Byte átszámítást használva). Hasonló módszerrel történt a többi módnál is a maximális adatátviteli sebesség megállapítása.

Persze figyelembe kell venni, hogy ezek elméleti értékek, ami sok esetben zavarokhoz vezethet; előfordulhatnak szünetek az adatátvitel közben (nagyon ritkán van szükség egyszerre 66 MB adatra), vagy a meghajtó maga szünetelteti az átvitelt, mivel a következő sávon lévő információkra vált át. Így látható, hogy a mai modern IDE merevlemezeken lehetetlen a 66 MB/másodperces adatátviteli sebesség elérése.

Ultra ATA/66

A jelenleg piacon lévő IDE merevlemezek nagy része megfelel az ATA/66 szabványnak, az új csatoló átvette a már három éves Ultra ATA/33 specifikáció helyét. Mivel minden ATA szabvány visszafelé is kompatíbilis, ezért a vadonatúj Ultra ATA/66 meghajtók tökéletesen működnek a régebbi rendszerekben is. Az Ultra ATA/66 lemez maximális sebességének kihasználásához Ultra ATA/66 képes alaplap vagy IDE vezérlő kell, és a régi 40 lábas IDE kábelt is 80-asra kell cserélni.

A lábkijelölések a megszokott IDE kábelnek megfelelőek maradtak, és az Ultra ATA/66 jelminősége vált a fő tényezővé. Ez a miatt van, hogy a rendszernek fel kell ismernie, hogy mi már egy új 80 lábas kábelt használunk. Ezt úgy oldották meg, hogy a 80 lábas csatlakozónál az egyik láb meg van törve, míg a 40 lábasnál nem. Tehát a rendszer érzékeli, hogy nincs kapcsolat annál a lábnál, így lehetőségünk van az Ultra ATA/66 előnyeit kihasználni.

A magasabb adatátviteli sebességeknél megnő az adatvonalak közötti keresztbeszélgetések és az interferenciák esélye, ezek gátolják a szabad áramlást. A meghajtótól a vezérlőhöz tartó adatok épségét növelendő az Ultra ATA/66 szabvány a csatoló minden jelcsatornájához egy földelőt is párosítottak. Mind a 40 földelődrót csak az egyik végén van csatlakoztatva, és a másik végén lezárás nélkül vezetik ki, hogy elkerüljék egy szigetelőhurok kialakulását. Ha a régi 40 lábas IDE kábelt használjuk az Ultra ATA/66 meghajtóhoz, a lemez a régi Ultra ATA/33 sebességének megfelelően fog működni.

Egyszóval az Ultra ATA/66 jele "csendesebb". A jelek helyes olvasásához a vezérlőnek előbb meg kell állapítania, hogy az adatvonal "magas" vagy "alacsony" állapotban van, ezért egy pillanatot várnia kell - ez setup time néven ismeretes. A 40 extra földkábel segít a külső zavarok és a keresztbeszélgetések kiszűrésében, így ez az idő felére csökken. A setup idő Ultra ATA/66-nál megjelenő felezése semmilyen további jelentős változást nem okozott az Ultra ATA szabványban.

Most mutassuk be tesztünk szereplőit. Mindegyik meghajtó lehetséges alternatívát jelent egy új rendszer felállításához vagy a meglévő továbbfejlesztéséhez. A tesztelt merevlemezek mind 25 GB feletti kapacitásúak, és támogatják az Ultra ATA/66 szabványt.


Mint már fentebb leírtuk, a meghajtók mindegyike megfelel az Ultra ATA/66 szabványnak, a különbségek köztük csupán a fordulatszám, a gyorsítótár (cache) mérete, az átlagos keresési idő és a kapacitás. Persze vannak más eltérések is, de ezek a hirdetésekben és a reklámokban előforduló főbb jellemzők.

Mielőtt továbbmennénk, fussunk végig mindegyik tulajdonságon:

Fordulatszám: Mint a neve is jelöli, ekkora sebességgel forognak a merevlemez belsejében az adatokat tároló korongok. A magasabb rotációs sebesség gyorsabb olvasást/írást jelent, azaz csökken a késési idő (latency) az adatok igénylése és tényleges beolvasása között. Ez az időtartam csak a fordulatszám függvénye, 5400 RPM-nél 5.55 ms, 7200 RPM-nél 4.17 ms. Ezen számok meghatározásához először váltsuk át a 7200 fordulat/perc sebességet másodpercre, így megkapjuk, hogy a lemez 120 forgást végez másodpercenként (7200/60). Ezután meghatározzuk mennyi idő alatt fordul körbe egyszer a lemez, ez esetben 1/120-ad másodperc, azaz 0.008333 ms alatt. Ezt kettővel elosztva 0.0041665 másodpercet kapunk, ami kerekítve 4.17 milliszekundumnak felel meg (1 ms = 0.001 másodperc, azaz a másodperc ezredrésze).

Cache memória: Mint a számítógép más területein is, a cache memória itt is bufferelés céljára szolgál, tehát az adatokat időlegesen tárolja az írás/olvasási műveletek gyorsítására. A meghajtókban számos szoftveres algoritmus van az adatkérések előrejelzésére. Ha az előzetes feltételezés stimmel, és az adat már korábban a memóriába lett töltve, azt "cache hit"-nek nevezzük. Ilyenkor - időt nyerve - a maximális adatátviteli sebességgel egyből rendelkezésre áll a kért információ, és nem szükséges arra várni míg a fej megkeresi a korongon a kívánt adatot. Persze ez nem segít hosszú adatfolyamok esetében vagy ha a kért adat nincs benne a gyorsítótárban. Mindkét esetben az adatot a szokványos módon le kell olvasni a lemezről, és semmilyen teljesítménynövekedést nem jelent a cache megléte. Meg kell jegyeznünk, hogy itt mutatkozik meg az Ultra ATA/66 meghajtó előnye: ha nagy a cache mérete és minden kívánt adat a tárban van, akkor azok 66 MB/ másodperces adatátviteli sebességgel érhetők el.

Keresési idő: Ez valójában átlagos keresési idő, ez az az időtartam amíg a fej rápozícionálja magát a lemezen lévő adatra. Természetesen annál jobb, minél kisebb ez az érték, napjaink modern meghajtóinál 7-11 milliszekundum között mozog. A korong külső részén lévő adatokat a belsőknél gyorsabban lehet elérni, ezt a tesztprogramok figyelembe is veszik. Főleg a szétszórt, kis adatmennyiségeknél ütközik ki a gyorsabb meghajtók előnye.

Kapacitás: A merevlemezen tárolható adatmennyiség nagysága. A legtöbb ember egy új merevlemez vásárlásánál a kapacitást tekinti fő szempontnak. Méretét Megabyte-ban vagy Gigabyte-ban adják meg, érdemes figyelni, hogy formázott vagy formázatlan kapacitást értenek alatta. A gyártók sokszor az utóbbit adják meg (ami mindig nagyobb), de nyilvánvalóan vásárláskor a formázott kapacitás az érdekes.
Fontos figyelembe venni azt is, hogy mikor az új meghajtót leformázzuk és installáljuk az operációs rendszert, a látható lemezméret mindig kisebb a várhatónál. Ez a gyártók kerekítése miatt van. Példa: 1 KB adat 1024 byte, a MB 1024 KB, és 1 GB 1024 MB. Tehát 1 GB 1024 byte x 1024 KB x 1024 MB, azaz 1,073,741,824 byte. A számítógép így számolja ki a méretet. Ezzel szemben a gyártók számításaiknál 1000-el szoroznak, tehát 1 GB náluk 1,000,000,000 byte-al egyenlő. Tehát ha a gyártó azt mondja, hogy a merevlemez formázott kapacitása 25 GB, akkor azt mondja hogy a kapacitás 25,000,000,000 byte... Ez szépen hangzik, viszont ugyanez a számítógép számára mindössze 23.28 GB.

Csatolófelület: Habár a fenti meghajtók mindegyike Ultra ATA/66-os, érdemes elmondani, hogy a felület megmutatja az adatátviteli sebesség nagyságát, a merevlemez maximálisan ekkora sebességgel képes a számítógép többi részével kommunikálni. Ez egy elméleti érték, amit ha a kért adat nem a gyorsítótárban van (lásd feljebb) akkor a tényleges sebesség jóval kisebb lesz. A hosszantartó adatátviteli sebesség sok tényezőtől függ, olyanoktól mint a fentebb felsorolt fordulatszám, cache méret vagy a keresési idő, de számít a korongok száma vagy az adatsűrűség is. Senki ne várjon egy Ultra ATA/66 meghajtótól kétszer akkora sebességet, mint egy Ultra ATA/33-mastól.

Egy új merevlemez választásánál három fő szempont van: az ár, a kapacitás és a teljesítmény; utóbbi kettő természetesen az ártól függ. Habár minden gyártó megjelöli termékein az árat és a kapacitást, a teljesítmény még hátramarad. Ugyan a felsorolt specifikációkból következtetni lehet rá, de ez korántsem elég.

Teszt

A tesztelési környezet a Windows 98, a Windows NT 4.0 Service Pack 6 és a Windows 2000. Mindhárom operációs rendszer 4 GB-os partíciót kapott, W98 alatt Fat 32 filerendszer, Win NT 4.0 alatt NTFS, Windows 2000-nél pedig egy Fat 32 és egy NTFS filerendszerű rész volt. Mivel a W2000 mindkét filerendszert támogatja, nagyban segíti az összehasonlítást is. Minden teszt 80 pines IDE kábellel, az Ultra ATA/66 protokoll használatával futott. Mindegyik lemezen csak az operációs rendszer és a tesztprogramok voltak installálva.

Tesztgép:

Intel Celeron 500 MHz CPU
Intel CA810E alaplap natív Ultra ATA/66 támogatással
128 MB Corsair PC100 SDRAM
Ultra ATA/66 40-pin 80-conductor HDD kábel
Microsoft Windows 98
Microsoft Windows NT 4.0 SP6
Microsoft Windows 2000 (FAT 32)
Microsoft Windows 2000 (NTFS)
Ziff Davis Winstone 2000 CC
Ziff Davis Winstone 99
Ziff Davis Winbench 99
Adaptec Threadmark 2

Sokan csodálkozhatnak a tesztgép konfigurációján, ami egy Intel 810E alaplapon lévő Celeron 500-as. Ez nem a legjobb választás egy átlagos, nagy teljesítményre vágyó vásárló számára, és játékoknál videókártya megléte elengedhetetlen, tesztgépnek tökéletes. Nagyon masszív, megbízható rendszer, és az alaplapra integrált Ultra ATA/66 vezérlőnek köszönhetően egyenletes eredményeket garantál. Az elgondolás lényege az egyszerűségre törekvés, minél több változó kiküszöbölése.

Az i810E chipseten lévő Intel 801AA I/O Controller Hub (ICH) tökéletesen működik Ultra ATA/66 vezérlőként, és az Intel Accelerated Hub archtektúrája dedikált 266 MB/másodperces sebességet biztosít az ICH felé. Ez kizárja minden, a nem-AHA chipseteknél potenciálisan meglévő szűk keresztmetszetet, ahol a PCI busz köti össze az integrált merevlemezvezérlőt a CPU/memóriával. Habár voltak más lehetőségek is, mint pl. az AMD 750-es chipsetje, a merevlemez teljesítménye nem igazán platformfüggő, így az i810E alaplap választása nem okoz különbségeket.

A Celeron 500 használata reprezentálja a legtöbb felhasználónál meglévő, átlagos processzort, és bőven elegendő a teszt céljaira. Gyorsabb chip nem változtatna egy eredményen sem.
A hibás eredményeket elkerülendő minden merevlemez partícionálva és formattálva volt a rá vonatkozó tesztek előtt. Az egyenletesség érdekében minden teszt 5-ször futott le, a végeredmény az öt részeredmény átlagolásából származik.

Az Adaptec Threadmark 2.0 a meghajtók különbségeinek megállapításában segít. Mivel már 2 éves, és az Adaptec már nem támogatja, ezért nem fut Windows 2000-en, így csak a Windows 98 és a Windows NT eredmények vannak. A Ziff Davis' Winbench 99 a valós alkalmazások adatátviteli sebességének bemutatására szolgál. Mindkét teszt jól mutatja az adatfolyamok mozgatását, és jelzik milyen típusú alkalmazásoknál teljesítenek jobban a különféle meghajtók. Jó példa a digitális videó- és hangeditálás, ahol az adatokra főként sorosan van szükség, és a nyers adatátviteli sebesség az elsődleges. Az ilyen munkáknál a fő szempont a diszk fordulatszáma, mivel gyorsabb forgásnál magasabb a folyamatos írás/olvasási sebesség nagysága.
A Ziff Davis Business Winstone 99 és a Content Creation Winstone 2000 az általánosan használt alkalmazások teljesítményének mérésre szolgál; ezek a tesztek párhuzamosan megnyitnak több programot, és váltogatnak közöttük. Ezeknél a teszteknél rengeteg adatkérés van a lemezről, ezért az alacsony keresési idő, a magas fordulatszám és a nagy cache biztosítja a jó teljesítményt. Jól reprezentálják az otthoni és az üzleti felhasználók igényeinek kiszolgálását, egy általános mutatója a merevlemez tudásának.

Meg kell jegyeznünk, hogy nem minden teszt futhatott minden operációs rendszeren, és csak a lemezek összehasonlításánál csak az azonos platformok eredményeit szabad összehasonlítani. Problémák főként a Windows 2000-nél fordultak elő, és nem tudni driverprobléma-e, vagy csak a tesztprogram még nem W2000 kompatíbilis.


A dolgok itt némiképp érdekessé váltak. A ZD Winbench 99 adatátviteli teszt szerint a Seagate Barracuda messze elhúzott a mezőnytől. Látható, hogy teljesítménye még a lassabb belső sávokon is 18.5 MB/sec, míg a gyorsabb külső peremen 28.1 MB/sec. A Seagate lassan megkezdi a régi 33 MB/másodperces maximumhatár elérését; éppen ideje volt bevezetni az Ultra ATA/66 szabványt. A 7200-as fordulatszámű lemezek vannak az élen, 5400-as társaik hátulra maradtak. Érdemes megfigyelni, hogy az 5400-as lemezek legnagyobb, a külső sávokon mért tudása igen közel van a Barracuda leggyengébb teljesítményéhez. Ez kiválóan illusztrálja a magasabb forgási sebesség előnyeit.

Windows 2000 alatt a meghajtók azonosan teljesítettek mint Windows 98 és az NT4 alatt. A Seagate Barracudát nyers ereje vitán felül győztessé teszi. A második helyet megosztva az IBM Deskstar 34 GXP és WD Expert kapja.

IBM Deskstar 25GP

Az IBM Deskstar 25GP egy 25 GB-os merevlemez 2 MB-os bufferrel, 9 milliszekundumos átlagos elérési idővel és Ultra ATA/66 csatolóval. Az IBM Deskstar 34GXP-től eltérően csak 5400-as fordulatszámon pörög, ami jelentősen csökkenti teljesítményét, és megszünteti az Ultra ATA/66 csatolóból fakadó előnyöket. Mint a teszteremények is mutatták, csak a magasabb fordulatszámon pörgő diszkek jutnak közel a régebbi sávszélességhatárhoz.
Az alacsony fordulatszám miatt az IBM Deskstar 25 GP a teszt egyik leggyengébb szereplője volt. A Business Winstone kivételével mindenhol leghátul kullogott. Ez főként a meglehetősen nagy, 2 MB-os cache-nek köszönhető, míg a többi diszknek (a másik IBM lemez kivételével) csak 512 KB-os bufferje van. Nem ajánlanánk senkinek, mivel valamivel több pénzért gyorsabb és nagyobb kapacitású merevlemez vehető; csak az vegye meg, aki a nagy kapacitásra vágyik, de a teljesítmény másodlagos számára. Hangja alig van, hőmérséklete elhanyagolható. Ára 50000 Ft körül van.

IBM Deskstar 34GXP

A tesztben szereplő IBM Deskstar 34GXP a 34GXP vonal 27.3 GB-os verziója. Főbb tulajdonságai: 2MB-os gyorsítótár, 9 milliszekundumos elérési idő, Ultra ATA/66 csatoló és 7200-as fordulatszám.
A merevlemeznek - mint a Deskstar család többségének - jellemzője az IBM Giant Magneto Resistive (GMR) fej, és a No-ID szektor formatálási technológia. Ez a két technológia biztosítja, hogy a diszk felületén a megnövelt adatmennyiség tárolását, és csökkenti a lemezek és a fejek számát. Azonos kapacitás esetén kevesebb fej és lemez kevesebb áramot fogyaszt, kevesebb hőt termel és halkabb, mint a hagyományos meghajtók.
Az IBM Deskstar 34GXP teljesítménye az élvonalban volt, fej-fej mellett a Seagate és a Western Digital diszkjével. Kiváló minőségű, külső kinézete hasonlít a WD Expertjére, hasonlóak a technikai specifikációi és a teszteredményei is - közeli testvérek lehetnek. Ez nem is meglepő, mivel a WD már több éve liszenszeli az IBM technológiákat.
A 7200-as fordulatszám jótékony hatásait kihasználva, megfejelve a nagy, 2 MB-os gyorsítótárral, az IMB igen jó összteljesítményt nyújt. Az egyetlen teszt ahol némi hátrányt szenved az a nyers adatátviteli teljesítmény mérésére szolgáló Winbench Disk Transfer teszt. Itt a Seagate Barracuda eléggé elhúz tőle, átlagosan 4 MB/másodperccel jobb teljesítményű. Ennek ellenére, a többi teszt során az IBM és a WD párosa mindig élen van.
A tesztek során az IBM merevlemezek voltak a legcsöndesebbek, ez főként az átlagos keresési idő mérésekor hallatszott jól. Míg a más meghajtók miniatűr kávéfözőként zörögtek, addig az IBM végig csöndes maradt. Ez jelzi, hogy mindkét IBM lemez kiváló minőségű alkatrészekből épül fel.
Összegzésképpen, az IBM Deskstar 34GXP kiváló merevlemez, mindenkinek ajánlható megvételjre. Az IBM és a WD diszkek egyetlen igazi vetélytársa a Seagate Barracuda. A meghajtó ára kb. 62000 Ft.

Maxtor Diamond Max 6800

A Maxtor Diamond Max 6800 egy 27 GB-os, 5400-as fordulatszámon pörgő 9 milliszekundumos átlagos elérési idejű, 2 MB-os bufferrel rendelkező merevlemez. Számos egyedi jellemzője van, mint a beépített duál mikroprocesszor vezérlő, ami segít az elméleti maximumsebesség, a 27.8 MB/sec elérésében. A gyakorlatban persze a Maxtor alacsony fordulatszáma erősen visszafogja a teljesítményét, tényleges adatátviteli sebessége jóval kisebb.
A tesztek során a Maxtor folyamatosan a riválisok mögött kullogott, együtt a másik 5400-as fordulatszámú diszkkel, az IBM Deskstar 23GP-vel. Sokan mondhatják, hogy ez az összehasonlítás nem igazságos, a Maxtor teljesíti az alapkövetelményeket, a 25 GB-nál nagyobb kapacitást és az Ultra ATA/66 csatoló meglétét. Be akartuk mutatni, hogy mi számít a meghajtók teljesíményénél, és hogy annak ellenére, hogy egy meghajtó Ultra ATA/66 kompatíbilis még nem biztos, hogy nagy teljesítményt is nyújt.
Összegzésképpen a Maxtor diszk nem rossz, de mint már az IBM Deskstar 25GP-nél is elmondtuk, ha nem a legnagyobb kapacitást nézzük a teljesítmény semmibevételével, akkor inkább egy 7200 RPM-es meghajtót válasszunk. Ára 50000 Ft körül van.

Quantum Fireball Plus KX 27.3 AT

A Quantum Fireball Plus KX egy 27.3 GB-os, 7200-as fordulatszámon pörgő, 8.5 milliszekundum átlagos elérési idejű, 512 KB gyorsítótárral rendelkező Ultra ATA/66-os merevlemez. Fontos jellemzője a Quantum adatvédemi rendszere (Data Protection System, DPS), ami ha a számítógép hibája lemezhibát okozott, segít a meghajtó müködésének ellenőrzésével segít a felhasználónak a probléma felismerésében. Ez szükségtelenné teheti a lemez visszacserélését, és védi a felhasználó adatait, ha a zavart nem a meghajtó okozza. A Fireball Plus másik fontos vonása a Quantum rázkodásvédelmi rendszere (Shock Protection System, SPS), ami növeli a meghajtó védelmét szállítás és beépítés közben.
A teszteredményei átlagosnak mondhatók, nem állta meg a helyét 7200-as riválisaival szemben. Majd minden teszt során középszerű eredményei voltak, és habár egyes esetekben a dobogón állt, soha nem aratott felettük döntő győzelmet. Ha nem lettek volna az 5400 RPM-es lemezek, számos alkalommal végzett volna leghátul. Hangja halk (bár nem annyira mint az IBM diszkeké), hőmérséklete alacsonyan maradt. Átlagos tudása ellenére ára nem mondható közepesnek, kb. 60000 Ft.

Seagate Barracuda ATA

A Seagate Barracuda ATA termékvonal a Seagate próbálkozása, hogy a népszerű SCSI lemezeinek tudását az IDE piacon is kamatoztassa. Megtartva az SCSI névrokon hírnevét, a Barracuda ATA egyedülálló teljesítményt nyújt, nyers erővel könnyedén legyőzte konkurenseit. A tesztelt Barracuda ATA ST328040A 28 GB-os, 7200-as fordulatszámon pörög, cachemérete 512 KB, átlagos elérési ideje 8 milliszekundum.
A Seagate jellemzése szerint a lemez folyamatos adatátviteli teljesítménye magasabb 15 MB/másodpercnél, amit a tesztek meg is erősítettek. A Winbench adatátviteli tesztjét használva a Seagate Barracuda ATA 28 MB/sec-et ért el a külső sávokon, és 18.5 MB/sec-et a belsőkön; mindkettő magasan a publikált értékek felett van. Fontos kiemelni, hogy mintegy 4 MB/sec-el volt közeli konkurensei, az IBM Deskstar 34 GXP és a Western Digital Expert felett.
Habár az adatátviteli tesztek során fölényesen vezeti a mezőnyt, mégsem abszolút győztes. Ehelyett megállapítanánk, hogy olyan felhasználóknak ajánlott, akik sok nagyméretű file gyors mozgatását igénylik (videó- és hangeditálás). Azok, akik üzleti alkalmazásokban, otthon, vagy játékokra használják inkább a gépet, azoknak jobb választás az IBM Deskstar 34 GXP vagy a Western Digital Expert. A Seagate Barracuda valamivel melegebb volt társainál, és főként a random hozzáférési teszteknél hangosabb is. Ára 55000 Ft körül van.

Western Digital Expert 25.7 (WD273BA)

A tesztelt Western Digital Expert 25.7 WD273BA nagyon hasonlatos az IBM Deskstar 34 GXP-hez. Néhány eltérő feliraton kívűl nehéz lenne megállapítani melyik melyik. A hasonlóságok nem csak kívűl vannak meg, hanem teljesítményűk is egyenlőnek mondható. Mint már az IBM-es társánál is jeleztük, a WD már több éve liszenszeli az IBM merevlemezes technológiáit. Ha megnézzük a kinézetet, a fizikai specifikációkat és a teljesítményt, megállapíthatjuk, hogy a WD alapjában véve az IBM-en alapul, csak más az embléma.
Mivel a WD Expert alapvetően IBM klón, minden előnye megvan ami az IBM Deskstar 34 GXP-nek. Nem is érdemes belemenni nagyobb részletezésbe, csak ismételnénk magunkat. A két meghajtó csak árában különbözik, a WD némileg olcsóbb, kb. 55000 Ft.

Összegzés

A tesztek előtt már rámutattunk, hogy a magasabb fordulatszámú diszkek lassabb társaik felett fognak állni. A tesztből látható, hogy ez igy is van: az élen a 7200 RPM-es lemezek vannak. Ez nem is meglepő, mivel a gyorsabb forgásnál magasabb az irás/olvasás teljesíménye is. Habár minden meghajtónak vannak más egyedi jellemzői is, a kapacitáson kívűl a meghajtó fő tulajdonsága a fordulatszáma.
Habár sokan csodálkozhatnak, hogy akkor mit keresnek itt, ez a teszt remélhetőleg lerántotta a fátylat számos ember előtt, akik csak a gyártók által a termék dobozára nyomtatott "2x gyorsabb adatátviteli sebesség" feliratot olvassák el, így reklámozzák az Ultra ATA/66 előnyeit az Ultra ATA/33-mal szemben. Láthatjuk, hogy egy Ultra ATA/66 kompatíbilis meghajtó nem feltétlenül gyors is, más tényezők is közrejátszanak ebben; főként persze a fordulatszám.
A teszt megmutatta, hogy a fordulatszám milyen erősen befolyásolja a teljesítményt, és jóval fontosabb, mint hogy a meghajtó Ultra ATA/66 vagy Ultra ATA/33 kompatíbilis. Habár több különbség is volt a lemezek között, látható, hogy két fő csoportra oszlanak, az 5400-as és a 7200-as fordulatszámúakra. A lassabb meghajtókat csak azoknak ajánlhatjuk, akiknek főként a nagy kapacitás számít, a teljesítmény másodlagos.

Forrás: Anandtech