MTI

Nyíregyházán kezdődik az országos szélessávú internethálózat kiépítése

Nyíregyházán kezdődik az országos szélessávú internethálózat kiépítése - jelentette be Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter a szabolcs-szatmár-beregi nagyvárosban.

A miniszter elmondta, a Digitális Magyarország program keretében induló fejlesztések révén az év végéig a nyíregyházi járás összes háztartásának elérhetővé válik a nagy sebességű internet. Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom vezérigazgatója az országban elsőként elinduló nyíregyházi alprogramról szólva elmondta, a hálózatfejlesztési munkák során több mint hétezer háztartásban épül ki a szélessáv, erre csak Nyíregyházán mintegy félmilliárd forintot fordít az év végéig a Magyar Telekom. Idei célkitűzés az is, hogy országszerte majdnem félmillió háztartásban építsék ki a szupergyors internetet - tette hozzá a vezérigazgató.

Seszták Miklós hangsúlyozta, a kormány a piaci és intézményi partnerekkel összefogva 2020-ig Magyarországon eddig nem látott mértékű digitális fejlesztéseket hajt végre, a nyíregyházi alprogram e vállalás első, fontos lépése. Az itt megvalósuló, összetett fejlesztések keretében kiépítik az intelligens városi szolgáltatásokat, egészségügyi-informatikai beruházásokat hajtanak végre, kiterjesztik az e-ügyintézést, valamint biztosítják majd az ezekhez szükséges eszközöket is.

A Digitális Magyarország program a tavaly elfogadott nemzeti infokommunikációs stratégián nyugszik, eszerint 2018-ra - az uniós határidőnél két évvel hamarabb - már minden magyarországi háztartás számára elérhetővé válik a szupergyors internet lehetősége - fogalmazott Seszták Miklós. A nyíregyházi tapasztalatokat felhasználják majd a program későbbi fázisaiban. A kormány alapvető célkitűzése, hogy 2020-ra az állampolgárok által igénybe vehető közszolgáltatások minél szélesebb köre legyen elérhető interneten - rögzítette a fejlesztési miniszter.

A nagyprojektben a végpontok kiépítése mellett fejlesztik a digitális szolgáltatásokat, az e-közigazgatás és a közoktatási intézmények informatikai és infrastrukturális rendszerét. Hatezer helyi lakos számára informatikai eszközöket biztosítanak, a rászorulóknak gyakorlati informatikai tudást nyújtó felnőttképzési program indul, a hátrányos helyzetű tanulók számára pedig felzárkóztató képzéséket szerveznek - közölte a minisztérium.

Kovács Ferenc, a megyeszékhely Fidesz-KDNP-s polgármestere a sajtótájékoztatón elmondta, a Digitális Magyarország helyi alprogramjának részeként többfunkciós városkártyát vezetnek be, folytatják a térfigyelő kamerarendszer bővítését, gyorsítják az ügyintézést a közigazgatásban, a város huszonöt pontján ingyenes wifi-szolgáltatás lesz elérhető.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!