SG.hu

Harmadával nőtt a negyedéves mobil adatforgalom

A mobil adatforgalom 35 százalékkal növekedett a tavalyi utolsó negyedévben Magyarországon éves összehasonlításban.

A Központi Statisztikai Hivatal friss adatai szerint 2014. IV. negyedévében a regisztrált mobiltelefon-előfizetések száma már megközelítette a 11,8 milliót, ezen belül a havidíjas előfizetések növekedése tovább folytatódott, arányuk 55%-ra emelkedett. Az összes telefonbeszélgetésre fordított idő több mint négyötödét mobiltelefonról kezdeményezték. A mobilhálózat adatforgalma 35%-kal haladta meg az egy évvel korábbit. Tovább növekedett az internet-előfizetések száma: 2014 IV. negyedév végén megközelítette a 7,3 milliót, ennek már 65%-a mobilinternet-előfizetés volt.

A mobiltelefon-előfizetések száma 2014. IV. negyedév végén 11,8 millió volt, egy év alatt 120 ezerrel, míg az előző negyedévhez képest ennél nagyobb mértékben, 168 ezer darabbal bővült. A tárgynegyedév végén száz lakosra 120 mobiltelefon-előfizetés jutott, közel négyszer annyi, mint vezetékes előfizetés. 2013 azonos időszakához képest a havidíjas előfizetések száma 4,1%-kal emelkedett, így már meghaladta a 6,5 milliót. Ezzel szemben a feltöltőkártyás előfizetések száma 138 ezerrel, aránya pedig 1,6 százalékponttal csökkent.


2011 végétől kezdődően a kedvezőbb feltételeket biztosító havidíjas előfizetések száma folyamatosan meghaladta a feltöltőkártyás előfizetések számát. A post-paid1 típusú szolgáltatások percdíjai sok esetben alacsonyabbak, mint a pre-paid2 típusú előfizetéseké, továbbá a havidíj egy része vagy akár teljes egésze lebeszélhető. Mindezek mellett sok esetben a havidíj nemcsak kedvező percdíjakat, hanem adatforgalmat is biztosít a felhasználók számára.

A havidíjas előfizetések elterjedésével a mobil-adatelőfizetések száma is folyamatosan emelkedik, az adatforgalom (11,6 ezer terabyte) 2014 IV. negyedévében 35%-kal növekedett 2013 IV. negyedévéhez képest. Ez főként a hálózati infrastruktúra fejlődésének és az internetképes hordozható technológiai eszközök szélesebb körben történő elterjedésével indokolható. Magyarországon 2011 óta a mobilszolgáltatók folyamatosan építik ki a negyedik generációs (4G) mobilhálózatot, aminek segítségével a felhasználók az arra alkalmas mobiltelefonjaikkal még gyorsabb internetezésre kapnak lehetőséget.


A tárgynegyedévben az SMS-ek száma 2,3, az MMS-eké pedig 6,5%-kal csökkent az előző év azonos negyedévéhez képest, ami a mobilszolgáltatók adatforgalmának jelentős mértékű növekedésének következménye. A kezdeményezett hívások száma 2014 IV. negyedévében 1,7%-kal növekedett 2013 IV. negyedévéhez viszonyítva. 2014 egészében összességében 8,1 milliárd hívást kezdeményeztek a mobilhálózatokból, 0,7%-kal többet az egy évvel korábbinál. 2014-ben a hívás irányát tekintve legnagyobb mértékben (5,9%-kal) a más mobilhálózatba irányuló hívások száma növekedett

A mobilhálózatokból indult hívások időtartama 2014 folyamán meghaladta a 19 milliárd percet, ami 5,0%-kal több a 2013. évinél. 2014 utolsó negyedévében az előző év azonos időszakához képest a mobiltelefonálással töltött összes percidő (5,0 milliárd perc) 6,9%-kal nőtt, és meghaladta a 4,9 milliárd percet. A más hálózatokba történt hívások időtartama 15, a saját hálózatba irányuló hívások időtartama 4,6%-kal növekedett.

Az egy mobil-előfizetésre jutó beszélgetések száma 2014 IV. negyedévében 174 darab volt, 1 darabbal több, mint egy évvel korábban. A tárgyidőszakbant egy előfizetésre átlagosan 422 percnyi beszélgetés jutott, ami naponta 4,6 perc telefonálást jelentett. 2014 IV. negyedévében a vezetékes fővonalak száma meghaladta a 3 milliót, így 3,8%-kal növekedett az előző év azonos időszakához képest.


A VoIP-hangcsatorna (kábeltelevíziós, illetve szélessávon megvalósuló helyhez kötött telefonszolgáltatás) vezetékes vonalszámon belüli részaránya (39%) – az előző negyedévektől eltérően – csökkent, és 1,5 százalékponttal elmaradt az előző év azonos időszakitól. Az ISDN-vonalak aránya (12%) egy év alatt alig változott. A tárgyidőszak végén a száz lakosra jutó vezetékes fővonalak száma 31 darab volt.

2014 IV. negyedévében a vezetékes hálózatból indított hazai és nemzetközi hívások száma 12, időtartama pedig 8,6%-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest. A beszélgetések összesített idejének több mint harmada VoIP-alapú3 volt. A VoIP-típusú hívások részaránya (31%) az összes híváson belül 2,2 százalékponttal növekedett 2014-ben. 2014 IV. negyedévében is jellemző volt az a tendencia, hogy az előfizetők kevesebbszer, de hosszabb ideig beszélgettek vezetékes telefonról (4,1 perc), mint mobiltelefonról (2,4 perc). A tárgyidőszakban az egy vonalra jutó beszélgetések száma (internethívások nélkül) 94 darab volt, 18-cal kevesebb, mint egy évvel korábban. A telefonbeszélgetésre fordított idő közel egyötödét tették ki a vezetékes telefonról indított hívások.

A megfigyelt távközlési szolgáltatók (internet, kábeltelevízió, telefon) távközlési tevékenységéből származó 2014. IV. negyedévi nettó árbevétele (203,7 milliárd forint) folyó áron 3,0% alacsonyabb volt az előző év azonos időszakinál (209,9 milliárd forint). Ezen belül a mobiltávközlési szolgáltatásból származó árbevétel 0,4%-kal csökkent egy év alatt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!