SG.hu

Negyedik generációs üzleti szoftvert jelentett be az SAP

Az elmúlt húsz év legfontosabb termékinnovációjaként mutatta be az SAP a legújabb nagyvállalati szoftvercsomagját.

"Ha ez nem működik, végünk lesz” - mondta az S/4HANA kapcsán Hasso Plattner, a szoftvergyártó karizmatikus alapítója és felügyelőbizottságának elnöke. Az S4/HANA-ban az üzleti szoftverek új generációja ölt testet: a cég közleménye szerint adatduplikációk nélkül, villámgyorsan dolgozik, a legmodernebb kezelőfelülettel rendelkezik, natív módon támogatja az üzleti kereskedelmi hálózatokat, a big data feladatokat, és egyaránt elérhető a felhőből, helyben telepített módon, vagy ezek kombinációjaként.

Az új termékben a hagyományos nagyvállalati szoftvercsomag összes kódsorát átírták. Ennek, és a HANA memória alapú technológiának köszönhetően ezernyolcszázszor gyorsabb analitikai képességet, tízszer kisebb hardverigényt ígér a Business Suite legújabb kiadása. Itt már egy rendszerben foglalnak helyet a vállalatirányítási, ügyfélkezelési, beszállítói, és más funkcionalitások, és az áttervezett üzleti modelleknek köszönhetően egy-egy feladat elvégzése négyszer kevesebb lépésben történik meg.

Az SAP szerint az S4/HANA használata nemcsak leegyszerűsíti a nagyvállalatok mindennapi működtetését a komplex világban, hanem kevesebb informatikai erőforrást is igényel. A piacon már elérhető, negyedik generációs új termékre könnyedén át tudnak migrálni az SAP nagyvállalati ügyfelei. A korai felhasználók között olyan világcégeket neveztek meg, mint például a PwC, a Deloitte, az Accenture. Az S4/HANA előállításában a szoftvergyártó hazai fejlesztőközpontja is részt vett, adatbiztonsági oldalról járultak hozzá a termék kibocsátásához.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!