SG.hu

G Data: Az oroszok kémkednek a legtöbbet

Az elmúlt hét évben orosz eredetű kémprogramok számos politikai és katonai célpontot, valamint gazdasági társaságot támadtak meg az Egyesült Államokban és európai országokban. A G Data szakértői szerint a legveszélyesebb kártevők ugyanazoktól a fejlesztőktől származnak.

A német biztonsági cég összesen 46 mintát hasonlított össze az Agent.BTZ, a ComRAT és az Uroburos kártevőkből annak érdekében, hogy jobban megismerjék azok működését. Az elemzés eredményeként a G Data szakemberei hét évre visszamenően tárták fel a kártevők fejlődését, akkortól, amikor 2008-ban az Agent.BTZ megfertőzte a Pentagon számítógépeit, odáig, amikor 2014-ben az Uroburos bekerült a belga és a finn külügyminisztériumok hálózatába.


Az elemzők hasonlóságokat és megegyező kódsorokat tártak fel a három kártevőcsalád működésében, és megállapították, hogy az Agent.BTZ, valamint utódjai, a ComRAT és az Uroburos is feltehetően ugyanazoktól a készítőktől származik. Ehhez a csoporthoz csatlakozik a napokban felfedezett, rendkívül összetett kártevő is, a Project Cobra fejlesztési keretrendszer segítségével létrehozott Carbon System. A kémprogram az Agent.BTZ kártevő újraszerkesztése, és feltehetően az Uroburos fejlesztési vonal elődje. A Carbon System kártevőt készítői úgy tervezték meg, hogy gazdasági társaságok, kutatóintézetek és állami szervezetek nagyméretű hálózataiban is működni tudjon.

Az Uroburosszal ellentétben nem kernelszinten, hanem a felhasználói réteg szintjén hajtja végre a támadást. A Carbon System moduláris felépítésű, ami lehetővé teszi a támadók számára, hogy a megfertőzendő gépekre különböző kódokat töltsenek le, és így testre szabják a támadást. A G Data kutatói biztosak abban, hogy mind a négy kártevő aktív marad a közeljövőben, és fejlesztőik még több támadást fognak elkövetni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • sárkánylovag #2
    Már csak az a kérdés ezután meg merj e bízni a Kaspersky ben ?
  • Jakuza1 #1
    Az orosz szovetseges elemzocsoportok szerint pedig a NATO es USA.