SG.hu·

Szoftverfejlesztési támogatóközpont nyílik Törökbálinton

Kína piacvezető távközlési informatikai szoftverfejlesztője, az AsiaInfo ma bejelentette, hogy új európai támogatóközpontot (Nearshore Delivery Center, NDC) nyit Magyarországon, Törökbálinton. A kínai informatikai vállalat 180 IT-fejlesztőt és mérnököt foglalkoztat majd a Telenor Házban magyarországi projektjei és erősödő európai jelenléte támogatására.

Az eseményen Chen Huaping, az AsiaInfo igazgatója elmondta, hogy a tervek szerint mintegy 180 magasan kvalifikált informatikai szakembert vesznek fel a magyarországi központba a következő két évben, és munkatársaik több mint felét helyi egyetemekről kívánják toborozni. Az AsiaInfo törökbálinti központja 2016-ra akár nyolc európai távközlési projekthez nyújthat támogató szolgáltatásokat.


A hivatalos bejelentésen Christopher Laska, a Telenor Magyarország vezérigazgatója elmondta: „Tavaly ünnepeltük magyarországi fennállásunk 20. évfordulóját, de most már a következő 20 évre készülünk, amikor olyan új partnert invitálunk Magyarországra, mint az AsiaInfo, akinek segítségével tovább javíthatjuk az ügyfélélményt. Az AsiaInfo magyar fejlesztők tucatjait fogja foglalkoztatni, így hozzájárul a tehetséges informatikai szakemberek itthon tartásához és a magyar informatikai és távközlési iparág további növekedéséhez. Különösen örülök, hogy törökbálinti székházunkba költöznek, tovább erősítve ezzel a Telenor Ház mint távközlési kiválósági központ pozícióját.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© sárkánylovag2015. 01. 19.. 23:51||#2
...És akkor a keletázsiai béreket fogják kapni a munkatársak ? 😮)
Meg minek kell "180 magasan kvalifikált informatikai szakember"
lásd programozási tudással egy helpdesk munkakörhöz ?
Persze elvárni mindent lehet...
© kvp2015. 01. 19.. 20:25||#1
Rajottek, hogy ha a fejlesztest erdemes is kiszervezni azsiaba, azert a helpdesk-et jobb valami kozeli, de olcso orszagban tartani, mert igy nem lesznek tul nagy idozonabeli es kulturalis elteresek a telefonvonalak ket vegen ulo emberek kozott. Persze a tenyleges hozzadottt ertek tovabbra is azsiaban keletkezik.

ps: Azert jonnek Magyarorszagra, mert az olcsobb Ukrajna ujabban kevesbe stabil uzleti es politikai kornyezetet jelent.