MTI

Románia máris szigorítja a kommunikáció megfigyelését

Románia a telefonos és számítógépes kommunikáció megfigyelését szabályozó újabb törvények elfogadására készül - erősítette meg Sorin Grindeanu informatikai miniszter.

Az előző napi párizsi terrortámadás után Bukarestben sürgős tanácskozásra ült össze az a - titkosszolgálatok képviselőit is magába foglaló - munkacsoport, amely új szabályozást készít elő az alkotmánybíróság által elutasított korábbi megfigyelési jogszabályok helyett. "A joghézagot oly módon kell felszámolni, hogy a magánélet védelme mellett a nemzetbiztonsági szempontok is érvényesüljenek" - mutatott rá Grindeanu. Hozzátette: a törvénycsomag a tavaszi ülésszakban kerül a parlament elé.

Romániában két, a telefonos és internetes kommunikációra vonatkozó jogszabályt is alaptörvénybe ütközőnek minősített tavaly az alkotmánybíróság, ugyanakkor a parlament által decemberben elfogadott információbiztonsági törvény ellen is normakontrollt kért az ellenzék, így ez sem lépett hatályba.

Romániában továbbra is személyi adatok nélkül lehet telefonos feltöltőkártyákat vásárolni a romániai mobiltelefon-szolgáltatóknál, mivel az alkotmánybíróság tavaly szeptemberben az alaptörvénybe ütközőnek minősítette a kártyás díjcsomagok névtelenségét eltörlő törvényt. A szervezett bűnözés- és terrorizmusellenes ügyészség rámutatott: a Romániában használatban lévő mobilszámok kétharmada felöltőkártyás és nem lehet tudni, ki használja őket.

A román nyomozók munkáját az Európai Unió - időközben eltörölt - adatmegőrzési irányelvét életbe léptető jogszabály alkotmányellenesnek nyilvánítása is nehezíti. Ez arra kötelezte a telefon- és internetszolgáltatókat, hogy fél évig tárolják és szükség esetén a bűnüldöző szervek rendelkezésére bocsássák előfizetőik hívásainak és levelezésének minden adatát, a tartalom kivételével. A jogszabályt a taláros testület tavaly júliusi határozatával érvénytelenítette.

A liberális ellenzék a decemberben megszavazott információbiztonsági törvény ellen is óvást emelt az alkotmánybíróságon. Egyes civil szervezetek úgy értelmezték a törvényt, hogy az bírói felhatalmazás nélkül is jogalapot teremt a titkosszolgálatok számára bármely jogi személy számítógépes adatainak ellenőrzésére.

Csütörtökön Tiberiu Nitu, Románia legfőbb ügyésze is szót emelt az új megfigyelési jogszabályok mielőbbi elfogadása érdekében, amelyek nagy segítséget jelentenének a bűnüldözés és terrorelhárítás számára. Nitu kifejezte reményét, hogy a párizsi terrortámadás után a román döntéshozók is másképpen viszonyulnak majd a sajtó által "Nagy Testvér törvényekként" megbélyegzett jogszabályokhoz. "Persze fontos a levéltitok, a magánélet: a hatóságoknak nem szabad megsérteniük ezeket. Ugyanakkor az élethez való jog is az emberi jogok közé tartozik, és ha választani kell, hát előbbre való, mint a levéltitok" - vélekedett a legfőbb ügyész.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • halgatyó #1
    Nagyon kilóg a lóláb. A "terrorizmusnak" köze sincs a lehallgatásokhoz, csak ürügyként használják. Mert ki az a totálhülye "terrorista", aki a köztudottan megfigyelt eszközöket használja kommunikációra?
    Nomeg a Kolompár Roméró Rinaldó se telefonon beszéli meg a tesóival, hogy mikor menjenek agyonverni a szomszéd nénit.
    Meg kellene szivatni ezt a sok titkos lehallgató g**cit. Ha több százezer ember küldözgetne jól eltitkosított fileokat össze-vissza, akkor ezek kapkodhatnák a fejüket, hogyan fejtsék meg.
    Nem kell ám hasraesni, hogy húúú ezek úgyis mindent meg tudnak ám fejteni... tudnak a francot.