SG.hu·

Ingyenes wifit biztosítanak a jobbikos vezetésű településeken

Ingyenes internetet biztosítanak a jobbikos vezetésű települések főterein - jelentette be a párt alelnöke budapesti sajtótájékoztatóján.

Novák Előd elmondta, hogy internetbarát települések jelszóval indítják a mozgalmat, s az érintett települések bevezető útjainál, a közútkezelővel egyeztetett szabványos táblákon is jelzik az ingyenes wifiszolgáltatást. A Jobbik 14 helyen ad polgármestert az országban. Az alelnök szavai szerint a kezdeményezéssel példát szeretnének mutatni abban, hogy az internet "nem ellenség", hanem 21. századi lehetőség. Hozzátette: a közterületi wifi néhány százezer forintból kiépíthető, de megtérül az önkormányzatoknak és élettel tölti meg a településeket.

Az ellenzéki politikus szólt arról is, hogy egy alapszintű, ingyenes internetcsomag elősegítené a távügyintézést és a távmunkát, emellett csökkentené az autós forgalmat is. Megjegyezte: a hazai internetcsomagok díja kétszerese a nyugatiaknak, ami komoly versenyhátrányt jelent. Noha a reklámadóból befolyó bevételekből lehetett volna ezen változtatni, a kormány nem tartotta szükségesnek az átfogó csökkentést - fűzte hozzá Novák Előd, aki azt is kijelentette: amíg Orbán Viktor miniszterelnök "hadilábon áll" az internettel és "nincs személyes tapasztalata", nem üzenhet hadat az internethasználók széles táborának.

A Jobbik alelnöke a nemzeti konzultációt propagandának és adatgyűjtésnek minősítette, nem korrekt párbeszédnek. A politikust kérdezték az üzletek vasárnapi zárva tartásának tervéről is. Ezzel kapcsolatban azt mondta: az előző ciklusban nekik is volt olyan javaslatuk a "multicégek kordában tartása" érdekében, amely arról szólt, hogy csak a kis- és családi vállalkozásoknak legyen lehetőségük kinyitni vasárnap.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© gombabácsi2014. 11. 02.. 21:55||#2
legyen ingyen! ne a zemberekkel fizettessék meg XD
© mrzed0012014. 11. 02.. 12:04||#1
Nagyon helyes. Az internettel kapcsolatos meglátásai, mondjuk úgy: 21. századiak.
Na persze, Viktorral ellentétben ő tudja mi a különbség az email és a Fax között 😄

Ami a vasárnapi nyitva tartást illeti, azt pedig úgy kellene inkább kezelni, hogy a lassan tönkremenő Tesco helyén (vagy helyett) a rég kitalált Turul bolthálózatot nyitni.
És nyugodtan vásárolhat ott vasárnap is magyar terméket a jónép.
+1