Gyurkity Péter

Nemet mondott felvásárlására a Cyanogen

A Google megpróbálta megszerezni az új céget, ám érdeklődésüket végül elutasították.

Még szeptember elején írtunk azon értesülésről, miszerint a Microsoft szeretné rátenni a kezét a CyanogenMod szoftvert készítő társaságra, amely nemrég vállalattá alakult és befektetői pénzekre támaszkodva képzeli el saját jövőjét. Most kiderült, hogy nemrég a Google próbálta megszerezni őket.

A Cyanogen sorrendben harmadszor keres komoly befektetői forrásokat, amelyek nagy valószínűséggel valamilyen hitelkonstrukció keretében állnának majd rendelkezésükre. Az általuk megkeresett befektetői csoportoktól származik a hír, miszerint nem is olyan régen maga a Google tett ajánlatot az új cég felvásárlására, legalábbis állítólag erről beszélt előttük a vezérigazgató, aki elmondta, hogy az Android részleget felügyelő Sundar Pichai vette fel velük a kapcsolatot, hogy tárgyaljanak egy esetleges tranzakcióról. A megkeresésre végül nemet mondtak, ami arra utal, hogy önálló utat vizionálnak – vagy esetleg nem tartották elég kedvezőnek az ajánlatot.

Az még nem teljesen világos, hogy a mobil szegmenst saját operációs rendszerével uraló Google miért szeretné felvásárolni a szoftverének módosításával népszerűvé vált céget. Könnyen lehet, hogy fejlesztőiket akarták beolvasztani saját csapatukba, netán a céget egy külön divízióként kezelték volna, a Motorola mintájára házon belül tartva minden fejlesztésüket, de az is előfordulhat, hogy egyszerűen meg akartak szabadulni a kényelmetlenné váló, olykor riválisként megjelenő platformtól – itt nyilván az Oppo nevű kínai gyártóval való együttműködés, valamint az OnePlus One megjelenése is kényelmetlen fejlemény volt számukra.

Az újabb befektetői pénzekkel egyébként a Cyanogen szeretne az 1 milliárd dolláros mérföldkő közelébe jutni, ennyire értékelnék saját cégüket egy sikeres tőkebevonás esetén.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!