Gyurkity Péter

Október végén jön a Samsung Galaxy Note 4

Az európai PC-piacról kivonuló gyártó október végén dobja piacra új okostelefonját.

Még a hónap elején, a berlini IFA alatt mutatta be a cég új mobilos zászlóshajóját, amely némi meglepetésre egy társával együtt debütált a nagyközönség előtt. A pontos megjelenési dátumról akkor még nem beszéltek, most azonban elárulták, hogy erre október végén kerül majd sor.

A Samsung oldalán olvasható hivatalos bejelentésből kiderül, hogy bár a számukra hazai piacon, vagyis Dél-Koreában már szeptember 26-án megejtik a megjelenést, a világ 140 további országában azonban ezt csak október végén követi az ottani bemutatkozás. A cég a bejegyzésben nem indokolja meg az eltérést, itt igyekeznek kihangsúlyozni a készülék előnyeit, bár a fontosabb hardveres részleteket már hetek óta ismerjük: 5,7 hüvelykes, Quad HD felbontást támogató Super AMOLED érintőképernyő, egy 2,7 GHz-en futó négymagos chip, 3 GB RAM, egy 16 megapixeles hátoldali és egy 3,7 megapixeles elülső kamera, valamint egy 3220 mAh-s akkumulátor szerepelnek a részletes listán. Ehhez természetesen az S Pen társul, amely a jegyzetek rögzítésében hivatott segíteni.


A gyártó eközben egy érdekes bejelentésre szánta el magát. Egyik szóvivőjük ugyanis egy rövid interjúban elárulta, hogy hamarosan befejezik a saját márka alatt megjelenő Windows noteszgépek és Chromebook készülékek forgalmazását Európában, ami egyben azt is jelenti, hogy kivonulnak az itteni piacról. Ezt a csökkenő felhasználói érdeklődéssel indokolják, és egyben leszögezik, hogy kizárólag az európai országokat érinti a döntés – a magyarázat egyben nyitva hagyja a kaput egy esetleges visszatérés előtt, vagyis ez sem kizárható, már amennyiben javulna a piaci helyzet, illetve a cégvezetés meggondolná magát.

A többi régióban tehát egyelőre kitartanak, meglátjuk, ez mennyiben változik majd az elkövetkező hónapokban.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • MasterMason #2
    Egy alig fél centis telóba négy procit meg egy komplett szgépet szerelni technológiai értelemben véve az az igazán menő, s nem pedig az oculus. Aminek a belsejét látva a kőkorszakban érzi magát az ember, függetlenül attól, hogy valóban nagy élmény használni. De technológiai szinten valójában nulla, még egy rohadt hardveres gyorsítás sincs benne és mégis annyit kérnek érte, mint egy telefonnak csúfolt komplett négymagos ultra vékony szgépért...

    Szóval kedves oculus, ha már a kijelzőt elkunyiztátok a samsungtól, azért az árért amit kértek, a négymagos procit is igazán belerakhatnátok pre-distort gyorsításhoz...

    Utoljára szerkesztette: MasterMason, 2014.09.26. 07:04:19
  • Tetsuo #1
    Reméljük ez nem hajlik mint egy iPhone. :-D