Berta Sándor

A bőr leégésétől is védene a Galaxy Note 4

A következő generációs készülék a szeptemberi berlini Nemzetközi Híradástechnikai Kiállításon mutatkozhat be.

A gyártók igyekeznek különböző hasznos vagy annak vélt funkciókat beépíteni a termékeikbe - az egy más kérdés, hogy ezek mennyire marketing vezérelte fejlesztések és mennyire jelentenek valójában segítséget. A Samsung például a Galaxy Note 4-et többek között egy UV-szenzorral látja el. A SamMobile értesülései alapján a szenzorral összegyűjtött adatok az S Health nevű mobil alkalmazásba kerülhetnek majd. A S Health a Galaxy S4 típusú készülékben mutatkozott be.

A bejelentés szerint a dél-koreai konszern a fejlesztéssel elsősorban a bőrbetegségek, a bőröregedés és a bőrrák kialakulásának kockázatát szeretné minimalizálni. Az eszköz öt fokozat (Gyenge, Mérsékelt, Erős, Nagyon erős, Extrém) alapján hívja fel a figyelmet a különböző szintű UV-sugárzásra. A cég egyúttal igyekszik hasznos tanácsokat is adni a felhasználóknak, például hogy mikor és milyen napkrémet vigyenek fel, használjanak napszemüveget vagy kerüljék azokat a helyeket, ahol közvetlenül napsütés érheti őket.

A Samsung szeretné tudatosítani az emberekben, hogy miként hathat a nap a bőrükre és igyekszik számos tévhitet eloszlatni. Ezek között van, hogy a már napbarnított bőr véd a leégéssel szemben; vízben, illetve felhős időben senki sem tud lebarnulni; az UV-sugárzás télen nem veszélyes; ha valakit nem érnek közvetlenül napsugarak vagy ha rendszeresen szüneteket tart napozás közben, akkor az nem tud lebarnulni. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a készülékben pontos hol helyezkedik majd el az UV-szenzor.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Narxis #1
    Na ennek már megint mi értelme? Megnyitom akármelyik időjárás appot és látom az UV sugárzás mértékét. Időképen valós időben mutatja Magyarország térképen. Általában nyáron 11-15 óra között van a veszélyes időszak.

    Ez még az ujjlenyomatolvasónál is értelmetlenebb. Bezzeg az akkumulátor szinte semmit nem fejlődik vagy pl. mellőzhetnék a bloatware-t a rendszerükből mert senki se használja.