Gyurkity Péter

Öt újabb okostelefon a Samsungtól

A Galaxy S5 mini mellett öt másik készüléket is bemutatott a dél-koreai gyártó, tovább bővítve kínálatát.

A Samsung hivatalosan most rántotta le a leplet a zászlóshajó némileg kisebb változatáról, emellett azonban egyszerre öt másik megoldást is bemutattak, amelyek már a vékonyabb pénztárcával rendelkező vásárlók érdeklődését válthatják ki. Négy készülék a cég hivatalos blogjában, az ötödik pedig egyelőre kizárólag Kínában bukkant fel.


Galaxy Core II

A blogban ismertetett négyes első tagja a Galaxy Core II, amely egy 1,2 GHz-en futó négymagos chipre, egy 4,5 hüvelykes kijelzőre, valamint egy 2000 mAh-s akkumulátorra támaszkodik - ezek mindegyike kisebb előrelépést jelent a tavaly megjelent eredeti példányhoz képest. A méret, illetve a telefon súlya is megnőtt, míg a hátoldalon egy 5 megapixeles, az előlapon pedig egy VGA-kamera kapott helyet. A szoftveres oldalon az Android 4.4 KitKat fut, méghozzá a TouchWiz Essence kezelőfelület egyszerűsített változatával, emellett pedig a dual-SIM opció is elérhetővé válik.


Galaxy Young 2

A Galaxy Young 2 nevének megfelelően a kifejezetten fiatal felhasználóknak készült, szerény jellemzőkkel: 3,5 hüvelykes TFT-kijelző, 320 x 480 pixel felbontás, 1 GHz-en futó egymagos processzor, 512 MB RAM, 3 megapixeles hátoldali kamera, valamint egy 1300 mAh-s akkumulátor. A cég azonban ezt is az Android 4.4-es verziójával spékeli meg, dual-SIM opció, FM rádió, valamint GPS kíséretében. A Galaxy Star 2 szintén belépő szintű fejlesztés, ez utóbbi 3,5 hüvelykes kijelzőt, szintén 1 GHz-es egymagos chipet és 1300 mAh-s akkumulátort, valamint egy 2 megapixeles kamerát vonultat fel, a KitKat verzióval és (a Gameloft jóvoltából) 8 letölthető játékkal.


Galaxy Ace 4

A Galaxy Ace 4 a jól ismert sorozat negyedik tagja, a cég szerint prémium dizájnnal, 1 GHz-es ikermagos chippel, valamint egy 1500 mAh-s akkumulátorral. Ehhez a 4G-változat esetében LTE-elérés, 1 GB RAM, valamint egy 4 GB-os belső tároló társul. A Galaxy Core Mini 4G ezzel szemben az LTE-t egy 4,3 hüvelykes kijelzővel, 480 x 800 pixel felbontással, négymagos 1,2 GHz-es chippel, 5 megapixeles kamerával, 1,5 GB RAM-mal, valamint egy 8 GB-os belső tárolóval társítja, bár egyelőre kizárólag Kínában. Azt nem tudni, hogy ez utóbbi készülék a többi piacon is megjelenik-e majd.


Galaxy Star 2

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • wraithLord #5
    Az S3 is tök ugyanígy néz ki... jó, hosszanti irányban kicsit ívelve van az oldalán a fémkeret.

    Szerintem nem néznek ki szarul, viszont nincs is rajtuk semmi érdekes. Átlagos, használatkor nem zavaró forma.
    És kb. csak tapintásból lehet megkülönböztetni a felsőkategóriást a legaljától. :D
  • SanMaster #4
    Ez mindegyik fosul néz ki.... Nekem egy S3 van, és tökéletesen elégedett vagyok vele. Szerintem az S3 óta a Samsung egy helyben totyog. Egy millimétert nem mentek előre. Azért mert beleraktam még 1-2-4 magot nem lesz valami jobb. Most 100% biztos hogy nem Samsung lenne egy következő telefon. Mondjuk az S3-t addig fogom használni, amíg szétmállik :D
  • caius marius #3
    Semmi. Az anyám s4-e éppen tegnap adta meg magát. Csodálatossan felpúposodott az akkuja. Emellett szeretett még újraindulni is pl. bejövő hívásoknál. Amit írtam azok a nálam tapasztalt élmények. Nekem ennyi elég. Samu fan voltam, de ezt szépen kezdi leépíteni a Samsung...
  • seepheeerd #2
    Nekem meg nem vágta tönkre az S4-et, akkor most mi van? :)
  • caius marius #1
    A Samsungnak lassan most már azzal kellene törődnie, hogy a Note 2 volt az utolsó telefonja ami jó volt. Azóta csak szarokat gyárt! S4, S5, Note 3 mind mjnd rossz minőségű megbízhatatlan termék. A szoftveres részről nem is beszélve. A 4.3 frissítésük hazavágta a telefonjaimat! Na ezzel kellene foglalkozni Mr. Samsung!